Illegális bevándorlás
Ez lehet a migránsok új útvonala
Jön a tavasz, ami a szakértők szerint azt jelenti, hogy több százezren indulhatnak el Szíriából Európa felé. Több úton is eljuthatnak Nyugat-Európába.
2016.02.09 15:36ma.huA nyugati célországokban zárulnak a határok, a nem uniós balkáni tranzitállamok ezért attól félnek, hogy náluk rekednek a migránsok. Pici és szegény országok, de próbálják megvédeni magukat.
Horvátországban új kormány alakult januárban, amely alapvetően a magyar vonalat követi a migráció kérdésében. Macedóniának volt már tavaly is egy kísérlete a migránsáradat megfékezésére, akkor azonban az nem sikerült. Most Bulgáriával is tárgyalnak arról, hogy esetleg közösen is zárnának határt, mivel Szlovénia is elkezdett kerítést építeni - sorolta Angyal Ágnes, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 Ma reggel című műsorában.
ma.hu
Úgy vélte, ha megépül az újabb macedón határzár a görög határon, akkor nyugatabbra, Albánia felé indulhatnak el a bevándorlók, Montenegrón át Horvátország felé. Az sem elképzelhetetlen, mondta, hogy Albániából a tengeren át Olaszország felé veszik az irányt. A ’90-es években volt már egy nagyon komoly migrációs hullám Albániából, így létezik egy „bejáratott útvonal” erre - mutatott rá.
Hozzátette: Olaszország kész a szükséges lépések megtételére. Három regisztrációs pont már épült az országban, és terveznek még további kettőt, hármat. A belügyminiszter már bejelentette, hogy fontolgatják egy felállítását az Albániához közeli Puglia tartományban - közölte Angyal Ágnes.
A kutató szerint egy esetleges balkáni összefogással és határzárással az összes északabbra lévő állam védhető lenne. A tavaly őszi ellenségeskedés után ők is láthatják, hogy inkább a kooperáció visz előre - húzta alá.
Kapcsolódó írások:
- Az elmúlt hónapok legnagyobb migránscsoportját fogták el Röszkénél
- A szerb-magyar határhoz közeli befogadóközpontokban is lesznek migránsok
- Szakértő: Európa nem fordít energiát arra, hogy meggyőzze a migránsokat, ne induljanak útnak
- Spöttle: ismét Magyarország felé indulnak a migránsok
- Szakértő: halottak ezrei lesznek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


