Tőzsde
BÉT - Emelkedésre számítanak a szakértők a tőzsdén
Az emelkedést az is támogathatja, hogy a nemzetközi hangulat nem olyan borús, mint az előző napon volt.
2016.02.10 09:07MTIEmelkedésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a piaci szakértők.
Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: 0,3 vagy 0,4 százalékos emelkedést vár nyitáskor.
Az emelkedést az is támogathatja, hogy a nemzetközi hangulat nem olyan borús, mint az előző napon volt - tette hozzá.
Az elemző szerint az adott helyzetben a Richter számára a legfontosabb az erősödés, hiszen kedden közel 7 százalékot esett az értéke, miután a társaság vezérigazgatója az idei évre vonatkozóan negatív előrejelzést tett közzé.
Az elemző elmondta, a piacok biztosan figyelnek majd Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének szerdai kongresszusi meghallgatására.
Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője kommentárjában kiemelte: pozitív tartományban indulhat a kereskedés. A kereskedés hangulatát alapvetően az olaj árfolyama és a Fed elnökének délután 16 órakor kezdődő beszéde határozza majd meg - tette hozzá.
A szakértő úgy vélte, hogy a Mol kurzusát várhatóan nem befolyásolja, hogy tűz volt a Gulf Keystone-Mol által üzemeltetett kurdisztáni Shaikan mezőn, ugyanis a tüzet gyorsan eloltották, működése zavartalan.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 690,52 pontos, 2,97 százalékos csökkenéssel, 22 571,80 ponton zárt kedden. A Mol 70 forinttal, 0,51 százalékkal, 13 710 forintra csökkent, 929,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 2,70 százalékkal, 5775 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,51 százalékkal, 391 forintra gyengült, forgalma 605,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 363 forinttal, 6,91 százalékkal, 4887 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 9,0 milliárd forintot ért el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06