Szakértő
BÉT: felülteljesített a magyar tőzsde kedden
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228,82 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 23 861,39 ponton zárt kedden.
2016.01.05 18:46MTIA részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: hétfőn és kedden is felülteljesített a BÉT a nyugat-európai tőzsdékhez képest. A forgalom felét "szokásos módon" az OTP adta, de a Richter részvényei is jól forogtak, jelentősen emelkedett az árfolyamuk - tette hozzá. Folyamatosan "vételi erő" van a gyógyszergyártó papírjaiban azt követően, hogy szeptemberben az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a cariprazine forgalomba hozatalát - fejtette ki.
A német DAX erősen nyitott kedden a hétfői zuhanás után, azonban a nap közepére mínuszba került az index, végül kis mértékű pluszban zárt - mondta az elemző.
A Mol 100 forinttal, 0,71 százalékkal 14 150 forintra erősödött, 990,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 46 forinttal, 0,77 százalékkal 5985 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 407 forintra emelkedett, forgalma 251,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,67 százalékkal 5490 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1643,52 ponton zárt kedden, ez 15,02 pontos, 0,92 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában márciusra a takarmánykukorica ára 790 forinttal, 46 700 forintra csökkent kedden, míg a nagy olajtartalmú napraforgómagé 500 forinttal lett kevesebb, így 125 500 forintot kell fizetni a terményért ugyanerre a határidőre.
A malmi búza ára továbbra is 51 300 forint márciusra és 51 000 forint augusztusra. A takarmánybúza elszámolóára márciusra 48 100, augusztusra 48 000 forint.
A takarmányárpa elszámoló ára márciusra továbbra is 46 750 forinton áll.
A nagy olajtartalmú repce elszámoló ára változatlanul 117 000 forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06