Április 1-től
Rendszerszinten átalakul a hulladékgazdálkodás
Április elsejétől megkezdi működését a már bejegyzett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., amely a szakmai koordinálásért felel.
2016.02.02 12:12MTIOrszágos szinten átalakul a hulladékgazdálkodás, április elsejétől megkezdi működését a már bejegyzett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., amely a szakmai koordinálásért felel - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közműszolgáltatásokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A társaságot az állam 500 millió forint jegyzett tőkével, 4,8 milliárd forint tőketartalékkal hozta létre, elsőként a számlázás kialakítását végzi el, felméri a vagyont, ennek alapján optimalizálható lesz országosan a fejlesztés - tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy az átalakítással nem emelkedik a szemétszállítás díja, sőt a szelektív hulladékgyűjtési rendszer terjedésével akár mérséklődhet is, miközben emelkedik a szolgáltatás színvonala.
Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány hamarosan megtárgyalja a hulladékégetési stratégiát is.
Szabó Zsolt szólt arról, hogy a hulladékgazdálkodás eddigi rendszere óvatos becslések szerint is 13 milliárd forint veszteséggel működött, az új rendszerben szeretnének nonprofit jellegű gazdaságos működést kialakítani. Jelenleg a 171 közszolgáltató egyharmada veszteséges.
Célul tűzték ki azt is, hogy a hulladékhasznosítás nagyobb arányban teljesüljön. Az Európai Unió 50 százalékot ír elő a szelektív hulladékgyűjtés arányára, ám az irányelv további szigorítása várható - fejtette ki az államtitkár.
A tervek szerint az eddigi térfogat alapú gyűjtést átalakítják a szennyező fizet elv alapján tömegalapúvá.
Az államtitkár hangsúlyozta: fontos, hogy egységes szolgáltatási színvonal legyen az ország minden részén, de hozzátette, hogy az önkormányzatok önrendelkezési joga továbbra is megmarad a közszolgáltatásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


