Persona non grata
Jogerős a bírság a hulladékszállítói munkára jelentkező nő elutasítása ügyében
A nő 2015 márciusában az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz benyújtott panaszában azt sérelmezte: elutasították a személyes megbeszélésen azzal az indokkal, hogy a pozícióra nem alkalmaznak nőket.
2016.01.27 04:24MTIElutasította a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság annak a békéscsabai cégnek a keresetét, amelyre korábban bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), mert a társaság nem kívánt felvenni egy hulladékszállító járművezetőnek jelentkező nőt - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
A nő 2015 márciusában az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz benyújtott panaszában azt sérelmezte: elutasították a személyes megbeszélésen azzal az indokkal, hogy a pozícióra nem alkalmaznak nőket. A cég vezetése arra hivatkozott, hogy ez egy hagyományosan férfiak által végzett munka, amely kosszal, porral és fertőzésveszéllyel jár. A tárgyi feltételeket is ennek megfelelően alakították ki: nincs női öltözőjük, zuhanyzójuk és mellékhelyiségük - mondták.
Az EBH megállapította, hogy a cég az állásra jelentkező nővel szemben közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott és megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A hatóság megtiltotta a jövőbeni jogsértő magatartást és százezer forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalatot.
A döntés ellen a cég keresetet nyújtott be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, kérve, hogy helyezzék hatályon kívül az EBH határozatát és kötelezzék a hatóságot új eljárás lefolytatására.
A bíróság elutasította a keresetet. Indoklásában megállapította, hogy az EBH sem anyagi, sem eljárási jogszabálysértést nem követett el, döntése mindenben megalapozott. Az ítélet jogerős - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


