Nincs még végösszeg: hatalmas a veszteség
A globális veszteség 2800 milliárd dollár is lehet
Újabb veszteségbecslés jelent meg a globális pénzügyi válsággal kapcsolatban: kedden a Bank of England (BoE) , a tekintélyes brit jegybank azt közölte, hogy a pénzügyi rendszerben 2800 milliárd dolláros hiány keletkezik.
2008.10.28 13:56MTIA bank úgy becsüli, hogy ez a veszteség annak dacára létrejött, hogy a világ kormányzatai összesen mintegy 4000 milliárd dollárnyit áldoztak a válság legyűrésére. Mint a BoE fogalmaz: a válság kezelése megnyugtatja majd a bankokat, de kihatással lesz a széles értelemben vett gazdaságra. Ugyanakkor az általános gazdasági lassulás közepette a pénzügyi rendszer továbbra is feszült állapotban van.
A globális pénzügyi válság veszteségkihatásaira eddig számos becslés látott napvilágot, közülük a brit jegybank friss adata a legnagyobb. Eddig ugyanis banki elemzések legfeljebb 2000 milliárd dollárnyi veszteséget jósoltak, az IMF 1400 milliárdnyit pár héttel ezelőtt, egy vezető kelet-európai tőkepiaci vállalkozás 700 milliárd alattira becsülte a múlt héten a hitel- és jelzáloghitel válság teljes veszteségét, melyből több mint 400 milliárd az Egyesült Államokban képződött veszteség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


