Közel százezren szavaztak a győztes motívumra
A Lánchíd lesz a 200 forintos érmén
A vártnál többen, csaknem kétszázezren vettek részt a Magyar Nemzeti Bank szavazásán, ahol a leendő 200 forintos érme képét lehetett kiválasztani. A szavazatok több mint felét a Lánchíd szerezte meg, így legrégebbi és legnépszerűbb Duna-hidunk szerepel majd legújabb érménken.
2008.10.27 11:27ma.huA két héten át tartó szavazáson a lakosság tetszését leginkább a Lánchíd (52%) nyerte el, majd a fehér gólya (18%) és a Megyeri-híd (13%) következik. Negyedik lett a fakopáncs (8%), utolsó előtti a cifra kankalin (6%), a sort pedig a kövér daravirág (3%) zárja. A forint történetében először fordul elő, hogy egy pénzen szereplő motívumot azok választották ki, akik nap mint nap kézbe veszik majd.
A szavazáson résztvevők magas száma azt mutatja, hogy a lakosság valóban fontosnak tartotta, hogy elmondhassa véleményét és részt vehessen az új 200-as kialakításában. A papírpénzről érmére váltás hátterében elsősorban a nemzetgazdasági megtakarítás és az a hosszú távú jegybanki cél áll, hogy az MNB megkönnyítse a lakosság majdani átállását az euróra.
Az érme leghamarabb 2009 első félévében kerülhet forgalomba. A kétszáz forintos bankjegy – várhatóan 2009 végéig – szintén törvényes fizetőeszköz marad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06