Fejlesztés
A Mérték tervezheti az állatkerti Pannon Parkot
A Pannon Park a Kárpát-medence múltbéli, évmilliókkal ezelőtti élővilágát igyekszik felidézni.
2015.12.29 23:30MTI
freedigitalphotos.net/Archipoch
A Fővárosi Állat- és Növénykert által a Pannon Park tervezésére kiírt gyorsított meghívásos pályázatot egyetlen ajánlattevőként a Mérték Építészeti Stúdió Kft. nyerte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A munka becsült ellenértéke nettó 500 millió forint volt, a Mérték ajánlatában nettó 498,5 millió forint szerepelt.
A nyertes tervező cég megnevezte az alvállalkozóit is. Így közreműködő lesz a Körös-Consult Kft. 11 százalékos, a Gall és Társai Építésziroda Kft. 15 százalékos, míg a Galápagos Bio-Art Stúdió Bt. 11 százalékos részarányban.
A Pannon Park egy közel 20 hektáros fedett terület lesz az állatkerthez csatolt volt Vidámpark területén, a beruházást korábbi közlés szerint a kormány 25 milliárd forinttal támogatja.
A Városliget megújulásához szervesen kapcsolódó projekt több ütemből áll, várhatóan 2018-2019-ben készül el. A Pannon Park központi létesítménye egy úgynevezett biodóm lesz. A hatalmas csarnokban buja növényzet és gazdag állatvilág, lényegében egy fedett park és közösségi tér várja a látogatókat. A biodómhoz Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb akváriuma, valamint tágas kifutók csatlakoznak majd. A Pannon Park a Kárpát-medence múltbéli, évmilliókkal ezelőtti élővilágát igyekszik felidézni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


