Állatkerti bővülés
Huszonöt milliárdot ad a kormány a Pannon Parkra
Szerdán döntött a kormány a támogatás odaítéléséről, a pénzből biodóm épül az egykori vidámpark területén.
2015.01.29 18:04MTI
Fotó: zoobudapest.hu
A kormány szerdán döntött a támogatásról.
A Városliget megújulásához szervesen kapcsolódó projekt több ütemből álló fejlesztési tervének megvalósulása után európai, sőt világszínvonalú állatkert és olyan bemutatóközpont jön létre, amely egyedülálló. A kormány 25 milliárdos keretösszegben nyújt támogatást a fővárosnak és a fővárosi állatkertnek a tervei kivitelezésében - fejtette ki Kovács Zoltán.
Az állatkert, amely Európa és a világ egyik leghíresebb állatparkja, jövőre lesz 150 éves. Az utóbbi száz évben mintegy százmillió látogatót vonzott, ezzel messze a leglátogatottabb hazai kulturális attrakció, amely megérett a területbővítésre - fogalmazott Tarlós István főpolgármester. Mint elmondta, 2016-ban átadják a Meseparkot, várhatóan 2018-2019-ben pedig elkészül a különleges biodómmal kiegészülő Pannon Park is. Emellett a Vidám Park egykori területén új látogatóközpontot, kiszolgáló gazdasági egységeket alakítanak ki.
A Meseparkban és annak központi létesítményében, a Mesevárban a 3-10 év közötti gyerekek és családjaik a magyar mesék állatszereplőivel és nagyrészt szelíd, simogatható állatokkal találkozhatnak. Ezen a területen lesz játszóház, gyermeklovarda és állatterápiás létesítmények is.
A Pannon Park központi létesítménye egy úgynevezett biodóm lesz. A hatalmas csarnokban buja növényzet és gazdag állatvilág, lényegében egy fedett park és közösségi tér várja a látogatókat. A biodómhoz Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb akváriuma, valamint tágas kifutók csatlakoznak majd.
A Pannon Park a Kárpát-medence múltbéli, évmilliókkal ezelőtti élővilágát igyekszik felidézni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


