Gazdaság - turizmus
Mosonmagyaróvár és Dunakiliti a legvirágosabb település
Mosonmagyaróvár és Dunakiliti kapta a Virágos Magyarországért verseny fődíját, így ők képviselik Magyarországot a 2016-os Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe).
2015.10.21 20:11MTIA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a verseny célja egy esztétikus, vendégváró település- és országkép kialakítása, a turizmus fellendítése, a településeken élők összefogásának ösztönzése. Az idén huszonkettedik alkalommal megrendezett környezetszépítő versenyre 209 település nevezett.
A verseny kiemelt témája a településeken található templomok, vallási épületek környezetének gondozottsága volt.
Az NGM és a Magyar Turizmus (MT) Zrt. közös fődíját az 50 ezernél kevesebb lakosú város kategóriában nyerte el Mosonmagyaróvá, a 2 ezer fő feletti falu kategóriában pedig Dunakiliti.
Első helyezést kapott az 50 ezer feletti lakosú városok közül Zalaegerszeg, a 2 ezer alatti lakosú falvak közül Hercegkút, míg a fővárosi kerületek közül Kőbánya.
A miniszterelnöki különdíjat Veszprém és Újszilvás kapott, összesen 76 település nyert el valamilyen elismerést.
Magyarország alapító tagja a 12 európai országot átfogó Európai Virágosítási és Tájépítészeti Társaságnak, amely az Európai Virágos Városok és Falvak versenyét szervezi. Az európai megmérettetésen az elmúlt évben falu kategóriában Balatongyörök aranyérmet, város kategóriában Siófok ezüstérmet szerzett. Siófok emellett "Európa legszebb főtere" elnöki különdíjban is részesült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06