Turizmus világnapja
A turizmusban rejlő lehetőségek az idei világnap fókuszában
A Turizmus világnapján átadják "Az év ökoturisztikai létesítménye 2015" díjakat is.
2015.09.27 10:19MTI
A Turizmus világnapja alkalomból számos vendégbarát akciót hirdettek a turisztikai szolgáltatók és szakmai szervezetek a Magyar Turizmus (MT) Zrt. felhívására, a rendezvénysorozat idei mottója is a turizmusban rejlő számtalan lehetőségre és a világ turistáinak növekvő számára hívja fel a figyelmet.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus világnapját, Magyarországon az idén már ötödik alkalommal ünneplik a világnapot, amelynek idei mottója: "Egymilliárd turista, egymilliárd lehetőség".
A Turizmus világnapján átadják "Az év ökoturisztikai létesítménye 2015" díjakat is.
Szeptember 27-én vasárnap a Tourinform hálózatnak köszönhetően az egész országban változatos programok és akciók lesznek. A cél ezúttal is az, hogy a turisztikai szakma és a lakosság figyelmét felhívják a vendégszeretetre, a vendégbarát viselkedés jelentőségére, a folyamatos szemléletformálás szükségességére. Az akcióval azt is tudatosítani kívánják a szervezők, hogy a turizmus fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


