Üveg- és ékszergyártás
Kétszáz dolgozójától válik meg a Swarovski tiroli üzeme
Az üveg- és ékszergyártással, valamint csiszolással foglalkozó osztrák Swarovski vállalat kétszáz dolgozójától válik meg a tiroli Wattensben működő üzemében.
2015.10.14 19:15MTIA döntést a termelés csökkenésével és az ebből fakadó költségterhekkel indokolták. A leépítés a kristályalkatrészek előállításának és értékesítésének területén dolgozókat érinti.
A cég közlése szerint az intézkedést a munkavállalók képviselőivel egyetértésben hozták, és az érintett dolgozókat a vállalat alapítványán keresztül segítik majd. A tartományi vezető, Günther Platter is támogatásáról biztosította az elbocsátottakat.
A Swarovski vezetői ugyanakkor szerdán arról beszéltek, hogy a kristályüzem idén kétszámjegyű forgalomnövekedéssel számol. Közölték azt is, hogy továbbra is mérséklik a vállalati üzletágban végzett tevékenységüket. A kristályalkatrészek üzletágát a megváltozott piaci körülmények miatt pedig átalakítják, a tervek szerint a jövőben leginkább a szolgáltatásokra, a termék- és az üzletfejlesztésre koncentrálnak majd.
A cég a wattensi telephelyét a legfontosabb termelési és fejlesztési központtá akarja tenni, ezért a következő három évben több mint 90 millió eurós beruházást terveznek.
A wattensi gyárban készül az összes kristály és ékszer, valamint itt található a Swarovski dizájn és innovációs központja is. A tiroli központban 2007 végén 6700-an dolgoztak, jelenleg 4800 főt foglalkoztatnak. Legutóbb 2014 év végén küldtek el 200 dolgozót, ők jellemzően a termelés területen végezték munkájukat. Idén áprilisban a cég vezetése még arról beszélt, hogy nem várhatók további leépítések.
A kristálycsiszolókat előállító Tyrolit és az optikai műszereket gyártó Swarovski Optik cégeket magában foglaló Swarovski-csoport 2014-es forgalma 1,6 százalékkal meghaladva az előző évit, 3,05 milliárd eurót tett ki. A kristály üzletág 2,33 milliárd euró, a Tyrolit 600, a Swarovski Optik pedig 120 millió euró forgalmat bonyolított, a 2014-es év növekedést hozott a cég különböző ágazatainak.
2015 szeptemberében a vajdasági Szabadkán adta át a Swarovski azt a bővített gyárcsarnokot, amely 380 dolgozót foglalkoztat és 2016 közepéig további 170 munkahelyet biztosít a környéken élőknek.
Az 1895-ben alapított cégnek a világ 170 országában több mint 2500 üzlete van, és 30 ezer embert foglalkoztat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


