Brókerbotrány
Mintegy 30 ezer Quaestor-ügyfél fér hozzá a kártalanításához
Eddig mintegy 30 ezer Quaestor ügyfél részére mintegy 82 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Befektető-védelmi Alap (Beva) a kifizetéseket intéző OTP-nek, ebből hétfőig 26 ezer ügyfél több mint 70 milliárd forintot vett fel.
2015.08.27 11:36MTIA Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QA) tájékoztatása szerint ezzel a Quaestor kötvényből eredő követeléssel rendelkező 32 ezer ügyfél 92 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban, míg a többieknél az adatok egyeztetése, az esetleges hiánypótlások beérkezése, azok elbírálása van folyamatban.
A Beva és a QA eljárásának ideje alatt az érdeklődők munkanapokon 8-18 óra között hívhatják az ügyfélszolgálatot a 06-1-580-9490, 06-1-580-9491, 06-1-580-9492 telefonszámokon - írja a kárrendezési alap.
A Quaestor-törvény alapján 2015. július 13-án indult el a kötvény-kárrendezés Bevát érintő részének kifizetése. Ebben a szakaszban a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizetik ki a károsultaknak.
A Beva kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint felett az efölötti rész kilencven százaléka. A kártalanítás összege ügyfelenként nem haladhatja meg a húszezer eurónak megfelelő forintösszeget, ami a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolásának kezdő időpontjában érvényes MNB-devizaárfolyamon átszámítva 6 004 200 forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06