Tuzson Bence nyilatkozat
Quaestor - A bankok okozták a bizonytalan helyzetet
A törvényalkotó mindent megtett annak érdekében, hogy az emberek megkapják a kártalanításukat, a bizonytalan helyzetet a bankok idézték elő azzal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordultak.
2015.08.13 15:20MTIA Fidesz és a kormány mindent megtett, hogy a Quaestor-károsultak megkapják kártalanításukat, a bizonytalan helyzetet a bankok idézték elő azzal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordultak - mondta a Fidesz frakció-szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Tuzson Bence arra a felvetésre, hogy van-e a törvényalkotónak felelőssége a kialakult helyzetben, azt mondta: ők mindent megtettek annak érdekében, hogy az emberek megkapják a kártalanításukat, a bizonytalan helyzetet a bankok idézték elő azzal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordultak. Mivel a bankoknak, a bankrendszernek és a brókercégeknek általánosságban felelősségük van ennek a helyzetnek a kialakulásában, - bár a jogukkal éltek - nem volt ildomos az Alkotmánybírósághoz fordulniuk - jelentette ki.
A Fidesz és a kormány azt szeretné, ha az eredeti terveknek megfelelően lehetőleg mindenkit kártalanítsanak ebben az ügyben. Jó volna, ha az Alkotmánybíróság mielőbb döntene, és nem gördülne akadály a kifizetések törvényesen teljesülése elé - mondta a frakciószóvivő.
A Quaestor-károsultak csoportja szerdán közleményben tiltakozott a kártalanítás eddigi menete és a hivatalos tájékoztatás miatt. Közleményükben azt írták, hogy a Befektető-védelmi Alap által működtetett QKKA (Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja) nem tartja be a törvényt. A kötvények kárrendezésére vonatkozó Quaestor-törvény jelenleg is hatályos, miután a törvény felfüggesztésére a magyar jogrendszerben kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult, amely ezt a "mai napig nem tette meg, mert senki nem is kérte". Így a QKKA egy hatályos törvényt nem tart be - fogalmaztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


