Ügyfélkapu
Tízmilliárdot fordítanak egészségügyi informatikai fejlesztésre
Másfél év múlva az ügyfélkapun keresztül bárki lekérdezheti az egészségügyi ellátásával kapcsolatos információkat.
2015.08.03 23:30MTIOktóber végére zárulhat le a magyar egészségügy eddigi legjelentősebb informatikai fejlesztése, a három - tízmilliárd forint összértékű - uniós projektnek köszönhetően létrejövő rendszerek 2016-tól, illetve 2017-től működnek majd élesben - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
Másfél év múlva az ügyfélkapun keresztül bárki lekérdezheti az egészségügyi ellátásával kapcsolatos információkat. Megnézheti hol, mikor, ki és mivel kezelte, milyen recepteket írtak fel neki, vagy visszakeresheti a zárójelentéseket, leleteket - tudta meg a napilap az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről (EESZT) rendezett konferencián.
A betegek orvosi dokumentumai nemcsak saját maguk, de a kezelőorvosok számára is bárhol, bármikor elérhetők lesznek, az esetleges sürgősségi ellátás érdekében pedig azonnal rendelkezésre állnak majd a legszükségesebb egészségügyi alapadatok is, amennyiben a beteg nem tiltja meg, hogy az egészségi állapotával, illetve az ellátásával kapcsolatos információkat harmadik fél is láthassa.
Az adatbiztonságot szolgálja az is, hogy az egészségügyi ellátások igénybe vevői bármikor lekérdezhetik ki, mikor, milyen adataikra keresett rá.
Az e-egészségügyi rendszer három uniós projektből épül fel. Az egyik az EESZT, amelynek a kialakítására 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre - ez biztosítja az összekötő szerepet a két másik projekthez, egy 5,1, illetve egy 2,7 milliárdból kiépülő informatikai rendszerfejlesztéshez - írja a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


