Egészség-ügy
Emmi: 2018-ra országszerte lesz vastagbélrákszűrés
A tervek szerint. Ez annál is inkább szükséges, mert az Európai Unióban a lakosság arányában Magyarországon halnak meg a legtöbben vastagbélrákban.
2015.07.22 12:58MTIA tervek szerint 2018 végére az egész ország területén lesz vastagbélrákszűrés - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Mészáros János azt mondta, ez annál is inkább szükséges, mert az Európai Unióban a lakosság arányában Magyarországon halnak meg a legtöbben vastagbélrákban, illetve a megbetegedések tekintetében Szlovákia után a második helyen állunk.
A megelőzést segíti, hogy 2020-ig az ezzel kapcsolatos operatív program keretében 6,5 milliárd forint áll rendelkezésre a prevenció, az egészségügyi szűrések kiterjesztésére - tette hozzá.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy jelenleg csupán négy megyében folynak vastagbélrák-szűrési programok: Győr-Moson-Sopron, Heves és Nógrád megyében hazai finanszírozás nyomán, Csongrád megyében pedig egy európai uniós pilotprojekt keretében.
A tervek szerint ennek köszönhetően 285 háziorvos bevonásával az év végéig már 30 ezer férfi és nő szűrése történik meg - mondta.
Mészáros János hangsúlyozta, hogy a 2015-ben megfogalmazott egészségügyi stratégiában kiemelt helyen szerepel a megelőzés és a szűrés, illetve az elmúlt években jelentős egészségpolitikai lépések történtek a megelőzés, főleg a daganatos megbetegedések megelőzése, korai felismerése érdekében.
Kitért arra, hogy ilyen elsődleges prevenciós intézkedés volt a dohányzásellenes jogszabályok megfogalmazása, a méhnyakrák megelőzésére szolgáló HPV-oltás bevezetése a fiatal lányok esetében, valamint az egészséges táplálkozást segítő közétkeztetési szabályok.
Ugyanakkor a másodlagos prevenciós elemeket olyan szűrőprogramok jelentik, amelyek konkrét, elsősorban daganatos megbetegedések korai felismerését szolgálják - fűzte hozzá.
Tájékoztatása szerint méhnyakrákszűrésben már 45 ezer, 25 és 65 év közötti nő vett részt, és az egészségügyi személyzet képzése révén már az 5 ezer lakosnál kisebb lélekszámú településekre is eljutnak a szűrőprogrammal.
Ugyancsak magasabb szintre kívánják emelni az emlődaganatok szűrését, a 45 és 65 év közötti nők körében. Az a cél, hogy a jelenlegi 50 százalékos átszűrtségi rátát 60 százalékra emeljék - sorolta a helyettes államtitkár.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak 200 millió forint áll rendelkezésére a szűrési programok népszerűsítésére, menedzselésére - mondta Mészáros János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06