875 millió forint
Uniós forrásból növeli versenyképességét a Debreceni Egyetem
Versenyképességének növelése érdekében mintegy 875 millió forint európai uniós forrásból újította meg gazdasági működésének folyamatait és szolgáltatásszervezését a Debreceni Egyetem (DE).
2015.06.24 12:26MTISzilvássy Zoltán elmondta: a DE küldetése az egyetem körül kialakult vállalati rendszerrel együttműködve erősíteni a térség egészségiparát, ennek kiszolgálása érdekében alakították át a gazdasági és az oktatásszervezési folyamatokat.
Az egészségipar nem csak a betegellátást, hanem az orvosiműszer-gyártást, a gyógyszeripart és élelmiszeripart is jelenti, és ebben az együttműködésben látja az egyetem a versenyképesség megvalósításának feltételeit - magyarázta a rektor.
Szilvássy Zoltán szerint a tudományt, az ipari kapcsolatokat, az oktatásfejlesztést és a helyi gazdaságpolitikát kell a regionális versenyképesség szolgálatába állítani.
Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára stratégiai ágazatnak nevezte a felsőoktatást, és emlékeztetett arra, hogy 2020-ra Európában 5 százalékkal csökken a felsőfokú végzettség nélkül betölthető álláshelyek száma.
Ezzel szemben 5 százalékkal, 34 százalékra nő azoknak az álláshelyeknek az aránya, amelyek betöltéséhez diplomára lesz szükség - fűzte hozzá.
Köpeczi-Bócz Tamás kiemelte: az új kormányzati politika szerint a felsőoktatásnak fontos szerepe van a helyi társadalmi kohézió erősítésében. Egy-egy adott régióban közösen kell definiálni, hogy milyen felsőoktatás legyen, amivel biztosítható a régió versenyképességének fokozása.
A Debreceni Egyetemet jó példának nevezte e folyamatokat tekintve, de hozzátette: vannak olyan felsőoktatási intézmények, ahol nem biztosított a versenyképesség.
Solti Péter, az Emmi intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztosa emlékezetet arra a kormányzati célkitűzésre, miszerint a magyar felsőoktatásnak 10-15 éven belül a régió legversenyképesebb felsőoktatásává kell válnia.
A miniszteri biztos szerint a Debreceni Egyetemet stabil szervezeti kultúra és irányítási rendszer jellemzi, ahol országosan is példaszerű a vezetők együttműködése.
Bács Zoltán, a DE kancellárja elmondta: a most befejeződött szervezetei-, folyamat- és tudásfejlesztés eredményeként a magyar felsőoktatási intézmények közül egyedüliként minősített SAP kompetencia központot alakítottak ki. (SAP a világ vezető integrált vállalatirányítási rendszere.)
Hozzátette: ezzel 100 millió forint megtakarítást értek el, ennyivel kevesebb szolgáltatást kell igénybe venniük külső vállalkozásoktól.
Jenei Attila, a DE nemzetközi oktatási koordináló központjának igazgatója arról beszélt, hogy a Magyarországon idegen nyelven tanuló hallgatók csaknem egynegyede a Debreceni Egyetemre jár, a 3000 hallgatóból 2500 az orvosi karra.
Az egyetem a most lezárult projekt során - a külföldi hallgatók idevonzása érdekében - angol nyelvű, gazdálkodási és informatikai képzéseken oktatható tananyagokat is kidolgozott - tájékoztatott az igazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06