Brand
Nő a Huawei nemzetközi ismertsége
Az idén először került fel a világ legértékesebb márkáit rangsoroló 100-as BrandZ-listára a kínai Huawei információs és távközlési technológiai konszern.
2015.06.07 04:30MTIA Millward Brown piackutató vállalat által készített 2015-ös listán a 15 milliárd dollárra értékelt Huawei a 70. helyezést vívta ki magának, ezen belül a technológiai vállalatok rangsorában a 16. helyezést.
A BrandZ technológiai rangsorát az Apple vezeti 247 milliárd dolláros márkaértékkel, sorrendben nyomában a Google, a Microsoft, az IBM, a kínai Tencent, a Facebook, valamint a kínai Baidu cégekkel.
A Millward Brown piackutató cég által a világ egyik legnagyobb reklámügynöksége, a brit WPP megrendelésére készített BrandZ-lista az egyetlen olyan márkarangsor, amely a márkák pénzügyi mutatóin kívül a fogyasztók véleményét is figyelembe veszi.
Az IPSOS piackutató által a világ 32 országában folytatott felmérés szerint a vállalat márkaismertsége tavaly globális szinten 52-ről 65 százalékra nőtt a fogyasztók körében. Ezzel a Huawei megerősítette helyét a globális piacon, a vállalat bevételeinek kétharmada mára a Kínán kívüli országokból érkezik.
A Huawei csoport 2014-ben 288,2 milliárd jüan (46,5 milliárd dollár), az előző évinél 20,6 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 27,9 milliárd jüan (4,5 milliárd dollár), a 2013-ast 32,7 százalékkal meghaladó nettó nyereséget ért el. A Huawei tíz éve van jelen Magyarországon és ma már közvetve több mint 2500 munkavállalót foglalkoztat és közel 600 beszállítóval áll kapcsolatban. A Huawei egyike az 500 legnagyobb magyarországi adófizetőnek.
A Huawei eddig 200 millió eurót, mintegy 65 milliárd forintot fordított magyarországi beruházásokra, és ezzel a második legnagyobb kínai befektetőnek számít. A Magyarországon 2009-ben létrehozott Európai Ellátó- és Logisztika Központ (ESC) a Huawei legnagyobb anyaországon kívüli ellátó központjává vált.
A Huawei Technologies Hungary Kft. egy évtizedes magyarországi történetének a tavalyi volt az eddigi legeredményesebb éve: forgalma a nem auditált előzetes adatok szerint 18 százalékkal 36-38 milliárd forintra emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét
- 7:30 Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén
- 6:59 Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság
- 5:58 Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06