Banki elszámolás
A devizahiteles levelek csaknem 45 százalékát adták fel eddig
A fogyasztói kölcsönszerződések elszámolását tartalmazó értesítéseket a vonatkozó jogszabály alapján 2015. április 30-ig kell postára adnia az érintett pénzintézeteknek.
2015.04.24 12:28MTIÁprilis 24-ig 870 ezer, a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolását tartalmazó értesítés érkezett be a Magyar Postához, ami a pénzintézetek által előre jelzett 2 millió küldemény csaknem 45 százaléka - közölte a Magyar Posta pénteken az MTI-vel.
Közölték, a pénzintézetek folyamatosan átütemezett feladásai miatt egyre szűkebb idő áll a posta rendelkezésére a kézbesítésére, ami komoly terhet ró a hálózatra. Annak érdekében, hogy az ügyfelek mielőbb megkaphassák a leveleket és ne alakuljon ki jelentős torlódás sem a kézbesítésben, sem a postai átvétel során, a társaság a küldemény-feldolgozás, a kézbesítés, és a postai átvétel területén is megerősített kapacitással dolgozik - olvasható a közleményben.
Korábban, április 9-én még azt közölte a posta, hogy az akkor előre jelzett 2,1 millió küldemény alig több mint 7 százaléka érkezett be a postához.
Pénteki közleményében a posta emlékeztet arra, hogy a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolását tartalmazó értesítéseket a vonatkozó jogszabály alapján 2015. április 30-ig kell postára adnia az érintett pénzintézeteknek.
Az elszámolások ajánlott-tértivevényes levélpostai küldeményként érkeznek meg a fogyasztókhoz. A pénzintézetek jelenlegi, a korábbi volumenhez képest módosított előrejelzése szerint csaknem 2 millió ajánlott-tértivevényes levélpostai küldeményt kell kézbesítenie a Magyar Postának a normál forgalmon felül.
Az április 30-án feladott küldeményeket, tekintettel a hosszú hétvégére, május 4-től kézbesítik - hívják fel a figyelmet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06