Banki elszámolás
Az AXA Bank megkezdte az értesítők postázását
Az AXA Bank megkezdte a devizaalapú kölcsönügyletek elszámolásáról szóló értesítőlevelek postázását ügyfeleinek, az első pénzügyi teljesítések már megtörténtek, és a továbbiakban a levelek kiküldésével párhuzamosan zajlanak.
2015.03.30 16:05MTIA bank az értesítőlevelekben részletes tájékoztatást ad az elszámolással és a forintosítással kapcsolatos tudnivalókról, teendőkről és lehetőségekről, illetve az ügyfelek új, forintalapú hitelének adatairól, így a kölcsönügylet új kamatáról és kamatperiódusáról is. Az elszámolás számszaki levezetésére vonatkozó részletes kimutatást a bank honlapján erre a célra kialakított felületen találják meg az ügyfelek, a belépéshez szükséges kódot az értesítőlevél tartalmazza - írja közleményében az AXA Bank.
Az Erste Bank a múlt csütörtökön arról számolt be, hogy az érintett 227 ezer devizaalapú ügylet mindegyikét elszámolta. A megállapított fogyasztói követelések összege a banknál valamivel több, mint 100 milliárd forintot tesz ki, 20 milliárd forintot már jóvá is írtak, s a múlt hét végéig valamennyi konverziót elvégzik mind a hiteleknél, mind a lízing ügyleteknél. Az ügyfelek kiértesítése ugyanakkor még folyamatban van.
A Raiffeisen Banknál az elszámolás 168 ezer devizahitel-szerződést, a forintosítás közel 30 ezer hitelszerződést érint. A forintosítás márciusban megtörtént és 4 ezer ügyféllel már elszámoltak - közölte ugyancsak a múlt héten a hitelintézet.
Az MKB Bank a tartozás nélkül lezárt deviza és devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos fogyasztói túlfizetéseket már két héttel ezelőtt rendezte, egy hete pedig azt jelentette be, hogy elszámolt a még le nem járt deviza- és devizaalapú hitelek döntő többségének fogyasztói túlfizetéseivel is. A részletes elszámolást április 15-30-a között kézbesítik a bank ügyfeleinek.
Az OTP Bank március 16-i közlése szerint ugyancsak elkezdte a most is élő szerződéssel rendelkező ügyfelek számára a devizahitelekkel kapcsolatos jóváírásokat, első hullámban mintegy 100 milliárd forintos nagyságrendben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


