HItelek
A végtörlesztők már csak két napig igényelhetik az elszámolást
Már csak két napjuk van a kedvezményesen végtörlesztő ügyfeleknek, hogy tízezer forintos díj ellenében igényeljék pénzügyi intézményüktől az elszámolást.
2015.03.29 17:30MTIAzok a banki ügyfelek, akiknek deviza, illetve devizaalapú jelzáloghitel-, vagy lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződése rögzített árfolyamú kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg, a banki honlapokon, az ügyfélszolgálatokon, illetve az MNB honlapján elérhető formanyomtatványon március 31-éig, tízezer forintos díj ellenében igényelhetik az elszámolást a pénzügyi intézményüktől. Ezt követően az elszámolási értesítőt november 30-áig kell kézhez kapniuk - közölte korábban a jegybank.
Az MNB március közepi tájékoztatása szerint a többi ügyféllel ellentétben maguknak kell kérniük az elszámolást pénzügyi intézményüktől azoknak, akik kedvezményes végtörlesztéssel éltek. Az egyéb módon lezárt kölcsönszerződések esetében az elszámolási értesítőket automatikusan küldik a bankok, azt nem kell külön kezdeményezni.
A hitelintézeti törvény 2011. őszétől hatályos módosítása tette lehetővé a deviza, illetve devizaalapú jelzáloghitel- vagy lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződéseknél a kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztést. A lehetőséggel csaknem 170 ezer szerződés esetében éltek a banki ügyfelek.
A kedvezményes végtörlesztés, az áthidaló kölcsön, illetve egyéb piaci kedvezmény esetében a pénzügyi intézmény jogszabály alapján jogosult levonni az elszámolás összegéből azokat a tételeket, amelyeket korábban kedvezményként biztosított.
A rögzített végtörlesztési árfolyam által nyújtott kedvezmény az érintett fogyasztók többségénél várhatóan meghaladja majd a tisztességtelenül elvont költség és árfolyamrés mértékét, így az elszámolás eredményeként számukra nem lesz kifizethető összeg - közölte annak idején a jegybank.
Ugyanakkor, ha a fogyasztónak a kedvezmények levonását követően mégis visszajár további pénzösszeg, akkor nemcsak azt, de az általa befizetett tízezer forintos díjat is visszatéríti a pénzügyi intézmény - mutatott rá az MNB.
Nem kell megfizetnie a díjat a fogyasztónak akkor, ha igazolja, hogy a végtörlesztés érdekében forint alapú hitelkiváltó kölcsönszerződést kötött.
Az MNB korábban hangsúlyozta: a már visszafizetett kölcsönök esetében, ahol a szerződés nem a kedvezményes végtörlesztéssel, hanem egyéb módon szűnt meg, az elszámolás automatikusan, az elszámolás általános szabályai szerint történik. Az erről szóló értesítő leveleket a pénzügyi intézmények külön kérés nélkül küldik meg volt ügyfeleik részére.
A jegybank által a piaci szereplőktől bekért adatok szerint a pénzügyi intézmények áprilisig mintegy 1,703 millió - élő vagy már megszűnt - ügyfélszerződésnél küldenek ügyfélértesítőt és számolnak el. Ez a szám nem tartalmazza a korábban kedvezményesen végtörlesztett mintegy 170 ezer hitelt, amelynél az elszámolás nem automatikus.
Az MNB szerint márciusban összességében mintegy 237 ezer, áprilisban pedig mintegy 1,465 millió szerződésnél történhet meg az elszámolás. A hitelintézetek, a törvény által előírt módon tértivevényes levélben postázzák az értesítőket. Néhány bank érintett szerződései harmadánál-negyedénél már márciusban teljesíti az elszámolást. A nagyobb ügyfélállománnyal rendelkező bankok ezt hetente azonos nagyságú ügyfélkörre bontva, ütemezve teszik meg a jövő hónap végéig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06