546,5 millió forint
Civil szervezetek pályáztak a korábban zárolt parlagfű-pénzekre
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) által civil szervezetek részére kiírt pályázaton 172 szervezet 546,5 millió forintot nyert parlagfű elleni védekezésre a korábban zárolt, e célra szánt 642 millió forintból.
2015.03.02 15:24MTIFormai okokból 64 civil szervezet pályázatát utasították el, 3 pályázat pedig határidőn túl érkezett meg.
Nagy István, a tárca parlamenti ügyekért felelős államtitkára beszélt arról is, hogy a civil és a szakmai szervezetek között az egyeztetéseken arról állapodtak meg, hogy a 642 millió forintból megmaradt összeget, mintegy 95,5 millió forintot az állami szakigazgatási és más szakmai szervezetek használhatják fel a parlagfű-gyérítés támogatására, a civilszervezetek tevékenységének segítésére.
Így például felkérték a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarát a vidéki falugazdászok képzésére. Emellett támogatják a parlagfű-mentesítés fontosságáról szóló kommunikációt, egy parlagfű-információs rendszer működtetését, és a témával összefüggő tanácsadást.
Szeretnék a parlagfű elleni védekezésbe a felsőoktatási intézményeket és a középiskolákat is bekapcsolni, s támogatták az egyeztetéseken azt is, hogy anyagilag is segítsék a Jász-Nagykun Szolnok megyei parlagfű-mentesítés alapot, valamint a Szabolcs-Szatmár megyei Esélyt az ifjúságnak alapítványt is támogatják, mert nagyon veszélyeztetetett térségben működnek - mondta az államtitkár.
Réthy Pál, a Belügyminisztérium(BM) főosztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy folytatódik az FM és a BM korábban megszokott együttműködése a parlagfű-mentesítésben. A parlagfű-gyérítést a BM a szükséges közfoglalkoztatotti erőforrások rendelkezésre bocsátásával támogatja: a kedvezményezett civil szervezetek szára biztosítja a közfoglalkoztatáshoz a bér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adót támogatás formájában, tekintettel arra, hogy a civil szervezetek is lehetnek közfoglalkoztatók.
Mikus Gábor, a Földmérési és Távérzékelési Intézet főtanácsadója arról beszélt, hogy az intézet négy évtizede foglalkozik a mezőgazdasági kultúrák műholdfelvétel alapján történő azonosításával, és a károk mennyiségi és minőségi felmérésével. Ezek az eljárások beépültek az agrárigazgatási rendszerbe, s alkalmasak arra is, hogy azonosítani lehessen a parlagfűvel fertőzött területeket az országban. Idén továbbfejlesztik a parlagfű-információs rendszert, amelynek működtetése alapján gyors információt kaphatnak a parlagfű elleni közérdekű védekezésben résztvevő hatósági szervezetek. A munkát a térinformatikai rendszerben található veszélyeztetettségi térképek segítik, például a földhivatalokat a helyszíni szemlék szervezésében.
Nagy István az MTI kérdésére elmondta: a 642 millió forinton kívül az FM a parlagfű-mentesítés finanszírozására ebben az évben még további 46,1 millió forint forrást tervezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06