Környezetvédelem
Parlagfűpénz: pályázhatnak a civilek
Az irtására alkalmas eszközbeszerzésre január 1-jétől január 31-ig nyújthatják be pályázataikat a parlagfű elleni védekezést végző civil szervezetek, amelyek összesen 642 millió forintot kaphatnak.
2015.01.05 15:44MTI
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfői tájékoztatása szerint az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege egymillió forinttól ötmillió forintig terjedhet.
A támogatás a pályázati kiírásban részletezett eszközök beszerzésére igényelhető, a többi között a köz- és parlagterületek mechanikai és kémiai gyomirtására alkalmazható eszközökre, védőfelszerelésekre, motoros fűkaszára, illetve permetezőgépekre.
A közlemény szerint a parlagfüvet azért kell irtani, mert az allergiát okozó pollenkoncentrációnak súlyos egészségkárosító hatása lehet. Ezért a kormány és az FM kiemelt figyelmet fordít a prevencióra - megelőzésre -, így az egészségmegőrzésre is - tartalmazza a tájékoztató.
A pályázat kiírásával ismét a parlagfű irtására, gyérítésére használható fel az állampolgárok által személyi jövedelemadójukból e célra felajánlott, korábban átcsoportosított pénz.
A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára tavaly december elején jelentette be: a kormány döntött arról, hogy a 2011-ben zárolt 642 millió forintot a rendkívüli kormányzati intézkedések keretében visszacsoportosítja a parlagfű-gyérítésre.
Nagy István emlékezetett: a kormány az előző kormányzati ciklusban összességében mintegy 52 milliárd forintot fordított erre a területre. Ennek eredménye is van - hangsúlyozta az államtitkár -, mert érzékelhetően csökkent a parlagfű pollenszáma a levegőben, s kevesebb az allergén beteg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06