Hatezer lakost láthat majd el
Új mentőállomás épül Tiszaadonyban
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 10,9 milliárd forint összértékű programja keretében tíz beregi település több mint hatezer lakosát ellátó új mentőállomás épül fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszaadonyban idén júniusra.
2015.02.17 15:30MTIGyarmati István projektiroda-vezető a beruházás keddi, tiszaadonyi alapkőletételi ünnepségén elmondta, az Európa Unió által támogatott Sürgősségi ellátás fejlesztése-mentés elnevezésű projektben országosan 22 új mentőállomás építése, 60 meglévő korszerűsítése szerepel, továbbá új eset- és rohamkocsikat, mentőorvosi autókat, illetve orvostechnikai és oktatási eszközöket is vásárol a mentőszolgálat.
A mentőállomás-fejlesztések közül tizenhárom beruházás már elkészült, huszonhét hamarosan befejeződik, a fennmaradó állomások építésével pedig a tervek szerint 2015 őszére készülnek el - mondta el az MTI kérdésére Gyarmati István.
A projekt révén beszerzett 178 új mentőautó már szolgálatba állt és folyamatban van az orvostechnikai eszközök beszerzése is - tette hozzá.
A bruttó 114 millió forintból épülő tiszaadonyi állomás két új, teljesen felszerelt mentőautót, valamint egy mentőorvosi kocsit fog kapni, amelyek tíz környékbeli település összesen 6160 lakosát fogják ellátni. A korszerű épületre napkollektorokat szerelnek fel, szociális helyiségeket alakítanak ki, valamint kiépítik a mentőautók mosására és fertőtlenítésére szolgáló helyiségeket.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tiszaadony mellett Kölcsén is új mentőállomás épül, a cél ezzel az egyes beregi kistérségeket érintő "fehér foltok", azaz a 15 percen túli kiérkezési idő eltüntetése lesz - hangsúlyozta Pápai György, az OMSZ regionális orvosigazgatója az eseményen. Megjegyezte, az új tiszaadonyi állomásra tizennégy új dolgozót vesznek majd fel, a mentőszolgálat pedig várja azok jelentkezését, akiknek szeretnének itt dolgozni.
A környező települések régóta várták ezt a beruházást, hiszen minden itt élő tudja, hogy egy riasztásnál a legközelebbi, Vásárosnaményban lévő mentőállomás is messze van - mondta Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője.
Az Észak-alföldi régióban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben két-két új mentőállomás építenek fel és többet modernizálnak, Hajdú-Biharban pedig a debreceni és a püspökladányi mentőállomás érintett a rekonstrukciós munkálatokban. Mindhárom megyében úgynevezett skill-laborokat építenek, emellett képzésék elindítását is támogatja a program.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06