Állásfoglalás
Az EP ezt szeretné a feldolgozott élelmiszerekkel
Az Európai Parlament (EP) azt várja az Európai Bizottságtól, hogy készítsen olyan jogszabálytervezetet, amely kötelezővé tenné, hogy a friss marhahúshoz hasonlóan a feldolgozott élelmiszerek, így például a fagyasztott pizza és a mirelit lasagna csomagolásán is fel kelljen tüntetni a felhasznált hús származási helyét.
2015.02.11 17:16MTIA határozat szerint ez átláthatóbbá tenné az egész élelmiszeripar vertikumát, így az európai fogyasztók tájékozottabban választhatnának, és így megerősödne az élelmiszertermékek iránti bizalom.
"A lóhúsbotrány után vissza kell szereznünk a vásárlók bizalmát. Ugyanakkor nem szabad, hogy az új kötelezettség további terhet rójon az ágazatban gyakori kis- és középvállalkozásokra" - idézi az EP közleménye a környezetvédelmi bizottság olasz, néppárti elnökét, Giovanni La Viát. (Nyugat-Európa több országában 2013-ban tört ki az eddigi legnagyobb lóhúsbotrány, amikor marhahúsnak átcímkézve árusítottak lóhúst tartalmazó termékeket.)
A képviselők ismét kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy az élelmiszeripari csalások rombolják az élelmiszerbiztonságot, a fogyasztók bizalmát és egészségét, akadályozzák az élelmiszerlánc működését és kedvezőtlenül befolyásolják a mezőgazdasági termékek árát. Arra külön kitér a dokumentum, hogy meg kell vizsgálni, hogy az intézkedés milyen hatással lenne az árakra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


