Árutőzsde
Négyévnyi csökkenés után emelkedhetnek a cukorárak
A szűkülő kínálat és a világ legnagyobb cukortermelője, Brazília adóemelései megtörhetik a cukor árának 2011 közepe tartó csökkenését.
2015.02.08 13:30MTI
Fotó: archív
Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója elmondta: már a harmadik egymást követő évben mérséklődhet a világ cukortermelése a 2015. október 1-jétől 2016. szeptember 30-áig tartó szezonban. A cukor árának 2011 közepe óta tartó folyamatos csökkenése miatt cukorfeldolgozók zárhatnak be, ami jelentős kínálatcsökkenést idézhet elő.
A globális cukortermelés a mostani termelési szezonban 5,25 millió tonnával maradhat el a kereslettől, ez hat éve nem látott mértékű különbség - hívta fel a figyelmet Juhász Gergely.
A Conclude vezérigazgatója felidézte, hogy a cukortermelés a 2012-13-as szezonban még 180,67 millió tonnát tett ki, a szeptember végén záruló mostani szezonban 179,1 millió tonnát, a következő időszakban pedig további 2 millió tonnával, 177,1 millió tonnára eshet, elsősorban azért, mert a kitartóan alacsony értékesítési árak miatt a cukorgyárak számára a termelés kevésbé kifizetődő.
Ennek következménye a feldolgozók csődje Brazíliában, a cukornád-termés folyamatos csökkenése Indiában és Pakisztánban, az alacsonyabb beruházási ráták és ültetvény-teljesítmények Mexikóban és Brazíliában, valamint a kisebb termőterület az Európai Unióban - mutatott rá a Conclude vezérigazgatója.
A fogyasztás is csak a korábbinál valamelyest elmaradó arányban, 1,7 százalékkal nőtt, mivel az alacsonyabb olajárak a cukor nagyobb vásárlóinak számító olajexportőr országok közül többnek - például Nigériának és Oroszországnak - a keresletét is visszavetette.
Juhász Gergely elmondta: a világ legnagyobb, évente 38,8 millió tonna cukrot előállító termelője, Brazília ugyan különböző adóváltoztatásokat hajtott végre, növelve ezzel a dél-amerikai ország nehéz helyzetben lévő cukornád-feldolgozóinak nyereségességét, a tőzsdén azonban a cukor fontja 15 dollár alatt forog (1 font=45,35 dekagramm).
A cukor Magyarországon decemberben átlagban 22 százalékkal került kevesebbe az egy évvel korábbinál, egy kilogramm kristálycukor átlagos fogyasztói ára 195 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 250 forinttal. A kristálycukor kilója már csaknem feleannyiba kerül, mint a válság 2008 őszi kitörése utáni tetőpontján, 2011 márciusában, amikor átlagban 352 forintot kellett fizetni érte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


