Devizahitelek
MNB: a forintosításkor 136 milliárdos nyereség keletkezett
A 136 milliárd forintos nyereségből mintegy 100 milliárd forintot a jövő éveket terhelő esetleges veszteségek rendezésére fordít a jegybank, míg a fennmaradó összeggel azt tervezi az MNB vezetése, hogy azzal az eredménytartalékot emeli.
2015.01.20 16:07MTIA devizahitelek forintosítása nyomán a jegybanknak mintegy 136 milliárd forintos nyeresége keletkezett, közölte honlapján kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a HírTv egy műsorára reagálva.
A 136 milliárd forintos nyereségből mintegy 100 milliárd forintot a jövő éveket terhelő esetleges veszteségek rendezésére fordít a jegybank, míg a fennmaradó összeggel azt tervezi az MNB vezetése, hogy azzal az eredménytartalékot emeli - folytatódik a közlemény.
A jegybanktörvény pontosan meghatározza a Magyar Nemzeti Bank feladatait, ezen belül egyértelműen szabályozza a jegybank kapcsolatát az államháztartással. A jegybank nyeresége a közösség pénze, amelyet közösségi célokra fordít, amelyből közösségi vagyont épít - áll a közleményben.
A devizahiteles törvény szerint - tavaly novemberben - a svájci frank hiteleket 256,5, az euróhiteleket pedig 309,0 forinton konvertálták forinthitelre. Ehhez a devizát az MNB biztosította a bankoknak.
A Magyar Nemzeti Bank szerint ez az árfolyamrögzítés mintegy 700 milliárd forintos adósságnövekedéstől mentette meg a devizahiteleseket, ami megegyezik a magyar GDP 2 százalékával. Novemberben mintegy 12 milliárd dollár (3,3 ezer milliárd forint) értékben váltottak át forintra túlnyomórészt svájci frank alapú jelzáloghiteleket.
Az MNB korábbi közlése szerint 2014 végéig minden bank gondoskodott a svájci frank - euró fejében történő - beszerzéséről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


