Olaj-ügy
A csökkenő olajár foglalkoztatja leginkább a Mol Nyrt.-t
Ennek a kitermelésre és kutatásra irányuló negatív hatásait a finomítás költségeivel lehet kompenzálni a Mol vezérigazgatója szerint.
2015.01.08 17:12MTI
Molnár József, a Mol vezérigazgatója a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lapnak adott csütörtökön megjelent interjújában kifejtette: a finomítás területén a hatékonysági programnak köszönhetően félmilliárd dollárt takarítottak meg 2011 óta. Amennyiben a gazdaság az alacsony olajár hatására fellendül, úgy a nő a kereslet is, amelynek szintén érezhetjük majd pozitív hatásait - tette hozzá.
A Mol az idén 2,2 milliárd dollárt kíván befektetni, ennek hatvan százalékát a kitermelés és kutatás üzletágban, főleg az észak-iraki kurdisztáni régióban - mondta el a vállalat vezetője, kiemelte: itt eddig 700 millió dollár beruházása történt meg, a következő két évben 500 millió dollárt készülnek befektetni.
Közölte, a Közel-Keleten, az Északi-tengeren és Oroszországban terveznek további felvásárlásokat, azonban ezek részleteit egyelőre nem ismertette. Elmondta továbbá azt is, hogy Szíriában és Líbiában egyelőre szüneteltetik a tevékenységüket.
Molnár József a horvát INA helyzetével kapcsolatban elmondta: a Mol elsősorban a zágrábi kormánnyal kíván megegyezni, ha ez nem sikerül, akkor eladják a részvényeket. A megoldás érdekében azonban minden lehetőséget megvizsgálnak, és adott esetben a további részvényvásárlás lehetőségét sem zárják ki.
Rámutatott: miután a Mol belépett a cég irányításába az INA helyzete megszilárdult. Úgy látja, a Mol elleni negatív kampányt azok indították, akiket a Mol által hozott intézkedések hátrányosan érintettek.
Kifejtette, az INA esetleges eladásával kapcsolatban a Mol már korábban adatszobát hozott létre, hogy az üzleti átvilágítások gördülékenyebben menjenek. Molnár József megemlítette, jelenleg is több potenciális vevő van.
Arra a kérdésre, hogy Magyarország miképpen kíván enyhíteni az orosz gáztól való függőségén, a vezérigazgató elmondta: a lehető legnagyobb mennyiségű gáz termelése mellett 400 millió dollár értékben építettek ki egy hat milliárd köbméter kapacitású magyar-horvát vezetéket, azonban a horvát fél még nem oldotta meg a kétirányú szállítást. Úgy látja, az ukrán válság és az Oroszország elleni szankciók nem befolyásolják a Mol üzleteit.
A palagáz kitermelésével kapcsolatban a vezérigazgató elmondta: tesznek majd kísérletet ebbe az irányba is, azonban a közeljövőben továbbra is a hagyományos kőolajra és földgázra összpontosítanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06