Fogyasztói bizalom
Nyugat-Európában legfejlettebb a láncok saját márkáinak piaca
Az európai fogyasztók átlag 70 százaléka úgy gondolja, hogy a gyártói márkák mellett a kereskedelmi márkák jó alternatívát jelentenek, valamint 69 százalékuk szerint előnyös ár-érték arányt képviselnek a láncok saját márkái.
2014.12.30 03:30MTIA kereskedelmi láncok saját márkás termékeinek piaca Nyugat-Európában a legfejlettebb, ahol a vásárlók a csomagolt napi fogyasztási cikkek vásárlásánál nagyjából minden harmadik eurót kereskedelmi márkás árukra költik - derül ki a Nielsen legfrissebb felméréséből.
A globális felmérést a kereskedelmi márkák iránti fogyasztói bizalomról 2014. február 17. és március 7. között végezték, több mint 30 ezer internetet használó fogyasztó megkérdezésével hatvan országban: Európában, Ázsiában és Óceániában, Észak- és Dél-Amerikában, Közép-Keleten valamint Afrikában.
A piackutató cég az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatása szerint a kereskedelmi márkák értékben mért piaci részesedése 45 százalékkal Svájcban a legnagyobb, majd az Egyesült Királyság és Spanyolország következik 41-41 százalékkal. Legalacsonyabb, 5 százalékos a mutató Ukrajnában, míg Oroszországban 6 százalék.
Az európai fogyasztók átlag 70 százaléka úgy gondolja, hogy a gyártói márkák mellett a kereskedelmi márkák jó alternatívát jelentenek, valamint 69 százalékuk szerint előnyös ár-érték arányt képviselnek a láncok saját márkái.
A megkérdezett európaiak közül csak átlag minden harmadik vélekedik úgy, hogy a kereskedelmi márkák nem felelnek meg a minőségi igényeinek. A magyar fogyasztók többsége szintén kedvezően ítéli meg a boltláncok kereskedelmi márkás élelmiszereit, háztartási vegyi áruit és kozmetikai cikkeit, több mint 70 százalékuk ezen termékek minőségének javulását érzékeli az utóbbi időben.
A cég közleménye idézi Szűcs-Villányi Ágnest, a Nielsen osztályvezetőjét, aki elmondta, hogy a saját márkás termékek teljes forgalmának kétharmad körüli aránya diszkontokra jut, nem csak mennyiséget, hanem értéket tekintve is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06