Bárhol legyenek az árak
20 dolláros olajáron sem csökkentené kitermelését az OPEC
Az OPEC-országoknak nem érdekük a kitermelés visszafogása, "bárhol legyenek is az árak".
2014.12.23 15:40MTIA Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) akkor sem mérsékelné olajtermelését, ha a nyersolaj hordónkénti ára 20 dollárra csökkenne - mondta Szaúd-Arábia olajipari minisztere.
Ali Naimi a Middle East Economic Survey című nemzetközi gazdasági szaklapnak adott interjúban - amely kedden megjelent a Financial Timesban is - kijelentette: az OPEC-országoknak nem érdekük a kitermelés visszafogása, "bárhol legyenek is az árak".
Naimi elmondta, hogy erről sikerült meggyőznie az OPEC többi tagállamát is. "Nem érdekes, hogy az olaj 20, 40,, 50 vagy 60 dollárba kerül" - tette hozzá. Naimi - az OPEC legnagyobb olajtermelő tagországának szakminisztere - szerint előfordulhat, hogy a nyersolaj világpiaci ára soha nem éri el ismét a 100 dollárt.
A Financial Times "drámai szakpolitikai fordulatnak" nevezi Ali Naimi kijelentéseit, amelyeknek a londoni gazdasági napilap szerint messze ható következményei lesznek a világ energiaiparára. A lap által idézett elemzői vélemények szerint Szaúd-Arábia a magasabb kitermelési költségű forrásoktól - mindenekelőtt az amerikai palaolajtól, vagy a mélytengeri brazil kitermeléstől - próbálja védeni saját piaci részesedését.
A legutóbbi londoni befektetői felmérés szerint a piaci szereplők valóban látnak mozgásteret az olajárak további jelentős csökkenésére. Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays elemzőrészlege, amely rendszeresen méri a globális portfoliótőke-áramlás szempontjából alapvető fontosságú japán kötvényalap-kezelői kör hangulatát, legfrissebb vizsgálata során azt a kérdést tette fel a japán intézményi kötvénybefektetőknek, hogy milyen árszinten várják a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti árának mélypontját.
A megkérdezettek 48 százaléka 50-60 dollár közötti, 40 százalékuk ugyanakkor 40-50 dollár közötti, illetve 40 dollár alatti Brent-árfolyammélypontot jósolt.
A Barclays a felméréshez fűzött elemzésében kiemeli, hogy az utóbbi hetek folytatódó olajárcsökkenése nyomán jelentősen csökkentek az intézményi befektetői kör várakozásai is. A ház ugyanis három hete már feltette ugyanezt a kérdést a japán kötvényalap-kezelőknek, és akkor a megkérdezettek fele még 60-70 dollár között valószínűsítette a Brent várható árfolyammélypontját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06