Déli Áramlat
Nyílik-e nekünk a délkelet-európai gázfolyosó?
Bulgáriában egyeztetett csütörtökön Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke annak érdekében, hogy a délkelet-európai gázfolyosó kétoldalú összekapcsolások révén megvalósulhasson.
2014.12.04 15:56MTIMindkét ország fontosnak tartja, hogy a Görögországból Bulgárián és Románián át Magyarországra vezető gázfolyosónak a megvalósításában, az infrastrukturális beruházásban részt vegyen az Európai Unió, nyújtson hozzá megfelelő támogatást - mondta a bizottsági elnök az MTI-nek Szófiából telefonon nyilatkozva, miután tárgyalt hivatali partnerével, Gemma Grozdanovával, valamint Valentin Porjazov bolgár külügyminiszter-helyettessel.
Egyetértettek abban, hogy Bulgária nem tehető felelőssé a Déli Áramlat gázvezeték tervének meghiúsulásáért, hiszen e tervnek az EU feltételei szerinti megvalósítását támogatta.
Közös az álláspont abban is, hogy "az orosz-török megállapodás, amely szemmel láthatóan Brüsszel érdekét is szolgálja, nem eredményezheti azt, hogy az a két ország - Bulgária és Magyarország -, amely a leginkább ki van szolgáltatva az egyoldalú oroszországi gázfüggőségnek, kárvallottja legyen ennek a helyzetnek" - mondta Németh Zsolt.
"Fontosnak tartjuk, hogy közösen lépjünk fel egyrészt az európai uniós energiaunió megvalósulásáért, másrészt ennek részeként a délkeleti EU-tagállamok gázvezetékrendszereinek összekötéséért. A jelenlegi helyzetben Magyarországnak és Bulgáriának legfelső szintű egyeztetéseik révén összehangolt álláspontot kell képviselnie, különösen Brüsszelben" - tette hozzá.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy napirenden van-e a kétoldalú egyeztetés Romániával és Görögországgal is, Németh Zsolt úgy válaszolt: rendkívül fontos és sürgető, hogy Magyarország ezeket az egyeztetéseket az elkövetkezendő időszakban többi partnerével is lefolytassa.
Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn Ankarában közölte: az Európai Unió ellenkezése miatt, és mert Szófia nem adott engedélyt a Déli Áramlat bulgáriai szakaszának megépítésére, Oroszország nem tudja megkezdeni a gázvezeték tervének megvalósítását. Elmondta, hogy Törökország felé és annak területén építenek vezetéket az orosz gáz szállítására.
Bulgáriát az úgynevezett harmadik uniós energiacsomagba foglalt szabályozásra hivatkozva szólította fel az EU a nyáron arra, hogy állítsa le a tervek szerint Ukrajna megkerülésével Dél- és Közép-Európába (ezen belül Magyarországra) orosz földgázt szállító Déli Áramlat ottani szakaszával kapcsolatos előkészületeket. A harmadik energiacsomag szerint a földgázt szállító orosz Gazprom cég nem lehet a vezeték tulajdonosa.
Vlagyimir Csizsov, Oroszország Európai Unióhoz akkreditált nagykövete szerdán egy interjúban azt mondta: biztos abban, hogy Moszkva folytatja a tárgyalásokat Szerbiával, Ausztriával és Magyarországgal arról, hogyan oldják meg a Déli Áramlat meghiúsulása miatt kialakult helyzetet. Törökországból ugyanúgy eljuthat az orosz földgáz azokba az országokba, amelyek mindeddig a Déli Áramlat megépítésében voltak érdekeltek - tette hozzá.
Az EU folytatni akarja a tárgyalásokat a Déli Áramlatról, függetlenül attól, hogy Oroszország hétfőn közölte, eláll a beruházástól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06