Sorozatos szabálysértés
Hárommilliós bírság a BTel-nek
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 3 millió forintra bírságolta a Business Telecom Nyrt.-t (BTel) a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályok sorozatos megsértése miatt, továbbá felszólította a társaságot a korábbi közleményeinek pontosítására, valamint arra, hogy rendezze a tőzsde felé fennálló tartozásait.
2014.11.26 15:33MTI
freedigitalphotos.net/anankkml
A BÉT honlapján közzétett határozat szerint a távközlési szolgáltató társaságnak tájékoztatnia kell a nyilvánosságot az általa kibocsátott kötvényekkel kapcsolatos tartozás várható rendezéséről, továbbá pontosítania kell az április 15-én végrehajtott, saját részvényeire vonatkozó ügyletről korábban kiadott tájékoztatását.
Kiegészítést kért a tőzsde ahhoz a tájékoztatáshoz is, amelyben a BTel azt közölte, hogy a Magyar Telekom keresetet indított a társaság ellen szolgáltatási díj és járulékai megfizetése érdekében, a BTelnek meg kell jelölnie a pertárgy értékét.
A BTelnek továbbá haladéktalanul tájékoztatnia kell a piacot a november 14-én közzétett, 2014. harmadik negyedéves jelentéséhez képest megváltozott kockázati tényezőkről, azaz a likviditási problémákról. Emellett a társaságnak a tőzsdei szabályok szerint angol nyelven is közzé kell tennie a tájékoztatásait.
A tőzsde vezérigazgatójának határozata arra is kitér, hogy a BTel 1,9 millió forint forgalombantartási díjjal tartozik a Budapesti Értéktőzsdének, az információk közzétételéért fizetendő díjtartozása 220 ezer forint, szankcióból eredő tartozása pedig 2 millió forint.
A szabályzat szerint, ha a kibocsátó sorozatosan, a tőzsde felszólítása ellenére sem tesz eleget információnyújtási, illetve díjfizetési kötelezettségének, akkor a vezérigazgató további szankciókat alkalmazhat, és akár törölhetik is a társaság értékpapírjait a tőzsde terméklistájáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


