Bizonytalan időre felfüggesztve
Gond van a kazáncserés, hűtőgépes pályázattal
Bizonytalan időre felfüggesztették a pályázatok befogadását a hűtőgépek és fagyasztók cseréjére, a kazáncserére, illetve a nyílászárók cseréjére.
2014.10.28 16:33MTIA háztartási gépek cseréjére hétfőtől lehetett jelentkezni, a fűtéskorszerűsítési pályázatra keddtől, a homlokzati nyílászárók cseréjére pedig az eredeti ütemterv szerint szerdától fogadták volna be a pályázatokat.
A pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. kedden délelőtt már jelezte, hogy bizonytalan időre, a rendszerben jelentkezett műszaki problémák megoldásáig a kazáncsere-pályázatok befogadását felfüggeszti.
A társaság az MTI megkeresésére közölte: a fejlesztők és rengeteg pályázó is jelzett problémákat az online rendszerben, így azt teljes körűen tesztelni kell. A szakemberek már dolgoznak a probléma elhárításán, azt azonban a társaság nem tudta megmondani, mikorra oldják meg a problémát, s mikor lehet pályázni.
Az ÉMI honlapján megjelent közlemény mindhárom pályázattal kapcsolatban arról tájékoztat, hogy a napokban jelentkező fejlesztői, és a pályázni szándékozók által is jelzett problémákat jelenleg még nem sikerült teljes körűen megoldani.
A végleges megoldásig, és annak teljes körű teszteléséig, bizonytalan időre a pályázatbenyújtásokat felfüggesztik. A honlap szerint a pályázatokkal kapcsolatos minden további információról, a benyújtások kezdeti időpontjáról a későbbiekben tájékoztatnak, valamint a közlemények a portálokon, az nfm.gov.hu és emi.hu honlapokon is megjelennek.
A három lakossági energiahatékonysági pályázatra összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre. A fűtéskorszerűsítési pályázat keretösszege 1 milliárd forint, a háztartásigép-cserére kiírt pályázaté 627 millió, a nyílászárócsere-pályázaté pedig 1,1 milliárd forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


