A források háromnegyedét lehet ráfordítani
NFM: a következő uniós ciklus nyertese a vasút lesz
A következő európai uniós fejlesztési ciklus nyertese a közlekedés területén a vasút lesz, amire a fejlesztési források mintegy háromnegyedét lehet majd fordítani.
2014.10.28 16:09MTITasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikai államtitkára kedden Siófokon, a Nemzeti Közlekedési Napok szakmai konferenciáján, mintegy hatszáz résztvevő előtt elmondta: a fő célkitűzések közé tartozik, hogy valamennyi autópálya elérjen az országhatárig és minden megyeszékhely bekapcsolódjon a gyorsforgalmi úthálózatba.
Ismertetése szerint a következő kormányülésen tájékozatják a kormányt a tárca fejlesztési koncepciójáról és ezek tervezett sorrendiségéről, amelynek elfogadása szükséges ahhoz, hogy az uniós forráslehívások időben elkezdődhessenek.
A közlekedés fejlesztési igényei az államtitkár beszámolója szerint háromszor akkorák, mint amennyi forrás rendelkezésre áll. A meglévő úthálózat fenntartására, karbantartására a szükséges összegnek csak mintegy 40-50 százaléka fordítható - tette hozzá Tasó László.
Az autópályák határig történő építésével kapcsolatban kifejtette, csak akkor lesz értelme erre fordítani a forrásokat, ha az érintett szomszédos országokban is elérnek az autópályák a határig. Beszélt arról is, hogy a nagyléptékű vasútfejlesztésekben - amelybe beletartozik az elővárosi vasúti közlekedés is - a lassú engedélyeztetési rendszer veszélyezteti, hogy az ország le tudja hívni a rendelkezésre álló uniós forrást.
A tárca már elkészíttette a javaslatcsomagját arról, hogy lehetne rövidebbé, egyszerűbbé tenni a hatósági eljárásokat, ami jogszabály-változtatásokat is tartalmaz.
Az államtitkár szerint fontos teendők vannak még a projektek jobb előkészítésében és összehangolásában is, és a jövőben jobban ki kellene aknázni a vízi-közlekedés lehetőségeit.
Becsey Zsolt, közlekedésért felelős helyettes államtitkár előadásában arról beszélt, hogy már eddig is komoly közútfejlesztések történtek, ami közép-európai viszonylatban kimagasló teljesítménynek számít, főleg ami a gyorsforgalmi útfejlesztést illeti. A modern technológiák alkalmazásában is komoly előrelépések történtek. Az e-útdíj rendszer bevezetése is egyértelmű siker, amely iránt már más országok is érdeklődést mutattak.
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, a vasúttársaság ma már a szolgáltatásfejlesztést tartja a legfontosabb feladatának, továbbá a szemléletváltást, miszerint "az utasokért vagyunk, nem az utasok vannak értünk".
A cégnél a gazdasági hatékonyság javítása megtörtént, a következő lépés a szakmai működés reformja lesz. Az unió a közösségi közlekedést előnyben részesti, de ahhoz hogy az utasok is ezt tegyék, fejleszteni kell - mondta, a célok között megemlítve az integrált jegyrendszer bevezetését és az utas-tájékoztatás további fejlesztéseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06