3,3 milliárd forintos beruházás
Négycsillagos hotel épül Lentiben
Lenti önkormányzata négycsillagos szálloda építésébe kezd, a 3,3 milliárd forintos beruházás kivitelezésére szóló közbeszerzési felhívás már megjelent.
2014.10.19 03:30MTI
freedigitalphotos.net/MR LIGHTMAN
Horváth László (Fidesz-KDNP), a szlovén határ menti város polgármestere elmondta: a beruházás két részből áll, a hatszintes, 94 szobás szálloda építése mellett magába foglalja a gyógyfürdő fejlesztését is.
Ez utóbbi területén - összekötve a szállodával - két fedett medencét, 65 méter hosszú csúszdát, valamint gyerekcsúszdát építenek. A több mint 200 szobás szállodában két elnöki lakosztályt is kialakítanak, de konferenciaterem, nívós étterem és bár is helyet kap az épületben.
Az üzemeltetést a száz százalékban az önkormányzat tulajdonában lévő Lenti Gyógyfürdő Kft. végzi majd. A nettó 3,3 milliárd forintos beruházási összegből 830 millió forintot a város önkormányzata biztosít, egymilliárd forintot európai uniós és magyar állami támogatásból fedeznek, mintegy 1,4 milliárd forintot pedig fejlesztési forrásból teremtenek elő.
A szálloda üzemeltetése 50 új munkahelyet teremt. Az építési munkálatokra szóló közbeszerzési kiírás már megjelent, több pályázó meg is vásárolta a dokumentumot. A tervek szerint a nyertes pályázóval úgy kötik meg a szerződést, hogy még az idén elkezdődik a kivitelezés, és 2015 októberétől már vendégeket fogadhat a hotel - jelezte a polgármester.
Horváth László kifejtette, a beruházást az indokolja, hogy Lentiben ma még nincs ilyen színvonalú szálláshely. Konferenciatermet sem tudnak biztosítani, és magas nívójú vendéglátóhely sem működik a városban, holott igény mutatkozik minderre.
A fürdő- és a szállodafejlesztéstől azt várják, hogy növeli a város vendégforgalmát, gyarapodik a vendégéjszakák száma, és ezzel együtt a bevételek is növekednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


