Szerdán
Sztrájkolnak a német mozdonyvezetők
A DB figyelmeztetett, hogy a munkabeszüntetés a helyközi és távolsági járatok mellett a városi gyorsvasutak (S-Bahn) hálózatát és a teherfuvarozást is érinti.
2014.10.15 08:55MTI
Németországban szerda délutántól ismét sztrájkolnak a mozdonyvezetők, a vasúti közlekedésben nagy fennakadásokkal kell számolni.
A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőit képviselő szakszervezete (GDL) szerda délután 14 órától csütörtök hajnali 4 óráig hirdetett sztrájkot.
A DB figyelmeztetett, hogy a munkabeszüntetés a helyközi és távolsági járatok mellett a városi gyorsvasutak (S-Bahn) hálózatát és a teherfuvarozást is érinti, késések és járatkimaradások a vasúti közlekedés valamennyi területén előfordulhatnak.
A mozdonyvezetők érdekképviselete egyebek között 5 százalékos béremelést követel a munkaadótól, és szorgalmazza a heti munkaidő csökkentését két órával. A követelések nyomatékosítására a múlt héten kedden kilencórás sztrájkot szerveztek, aminek következtében a vasúti közlekedés rendje csak másnap állt helyre, szeptember elején pedig két alkalommal tartottak háromórás figyelmeztető sztrájkot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


