Elhallgatott információk
Tízmilliós bírság az ALDI-nak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forintra bírságolta az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.-t, miután megállapította, hogy az áruházlánc az egyik akciója során megjelenő reklámjaiban elhallgatta, hogy a hirdetett Canon nyomtatót, illetve az azt helyettesítő terméket nem tudja a fogyasztók rendelkezésére bocsátani.
2014.10.13 15:08MTI
Ismertették: az ALDI 2013. szeptember 29. és 2013. október 2. között akciós újságjában, üzleteiben elhelyezett plakátokon, honlapján és elektronikus hírlevelében hirdette a nyomtatót.
A GVH megállapította, hogy az ALDI hetekkel az akció meghirdetése, a reklámújság nyomdába adása előtt rendelkezett információval arról, hogy beszállítója Magyarország számára egyáltalán nem tud szállítani a nyomtatóból, a termékből nem volt készlete az akció során, és helyettesítő terméket nem biztosított az akció ideje alatt.
A versenyhivatal súlyosító körülményként értékelte, hogy az ALDI már korábban is tanúsított a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást, a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét érte el, az eljárás alá vont magatartás felróható volt a társaságnak, valamint figyelembe vette az akció becsalogató hatását.
Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor a GVH, hogy az ALDI intézkedett a fogyasztók utólagos, helyszíni tájékoztatásáról, a későbbi akcióban a fogyasztóknak lehetőségük volt helyettesítő termékhez jutni, valamint figyelembe vette, hogy kommunikációja nemcsak a jogsértő tájékoztatást tartalmazta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06