40 éve épült
Több mint 100 millióból korszerűsítették a szedresi iskolát
A 167 diákot oktató iskolát 40 éve építették, azóta jelentős felújítást nem végeztek rajta.
2014.09.25 07:48MTITöbb mint százmillió forintos európai uniós támogatással korszerűsítették a Tolna megyei Szedres általános iskoláját, a beruházásnak köszönhetően felére csökken az épület energiaköltsége - közölte a község önkormányzata az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a 137 millió forintos projekthez 115 millió forintot nyert el a település az Új Széchenyi terv forrásaiból, a beruházás során kicserélték az épület összes nyílászáróját, a külső falakat szigetelték, és korszerű fűtési rendszert építettek ki.
Kovács János (Fidesz-KDNP), a 2300 lakosú község polgármestere elmondta: a 167 diákot oktató iskolát 40 éve építették, azóta jelentős felújítást nem végeztek rajta.
A nyolcosztályos iskolát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működteti, de az önkormányzat a tulajdonos, a korszerűsítéshez szükséges 22 millió forintos önerőt állami támogatásként kapta meg a község.
A diákok szeptember már a megújult épületben kezdhették a tanévet - mondta a falu vezetője. A beruházásnak köszönhetően évi 5,5 millió forinttal, 5,2 millió forintra csökken az iskola energiaköltsége, az épület évente 60,67 tonnával kevesebb üvegházhatású gázt bocsát ki, és 920,82 gigajoule energiát takarít meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06