2015-ben már előadás is lesz
Jól halad a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház felújítása
A 2011 augusztusában lezárt barlangszínházban és a 2011 november végén lezárt kőfejtőben 2013 augusztusában kezdődött a mintegy kétmilliárd forintos beruházás.
2014.09.22 19:19MTIIdőarányosan halad a kivitelező a felújítással a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban, amelyben 2015 májusában már előadást fognak tartani – jelentette ki Fodor Tamás hétfőn, az építési terület bejárásán. Sopron polgármestere emlékeztetett arra, hogy a 2011 augusztusában lezárt barlangszínházban és a 2011 november végén lezárt kőfejtőben 2013 augusztusában kezdődött a mintegy kétmilliárd forintos beruházás.
Fodor Tamás az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a kivitelező tartja a közbeszerzési eljárásokban szereplő határidőt, így a barlangszínházban idén decemberben befejezik az építőmesteri munkákat.
Ezután következik a berendezések építése, többek közt a 756 fős nézőtér fűthető székeinek elhelyezése, valamint a színpad hang-, fény- és informatikai rendszerének beszerelése. Ezekkel a munkákkal jövő áprilisban végeznek.
A barlangszínház építésével párhuzamosan alakítják ki a múzeumi részt, ahol a 15 millió évvel ezelőtti miocén korszakot, a fertőrákosi mészkő kialakulását mutatják be tárolók, hang- és fénytechnika segítségével. Emellett tanösvényt és fogadóépületet építenek, parkolót alakítanak ki.
Az építést az Európai Unió 1,3 milliárd forinttal támogatja, a soproni önkormányzat a korábban 245 millió forintról 317 millió forintra növelte önrészét, a kormány pedig 2013 nyarán döntött arról, hogy 402 millió forinttal járul hozzá a felújítás költségeihez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


