Jóváhagyta a kormány
Újabb 50 milliárd forint közútfelújításra
A kormány újabb útfelújítási programot hagyott jóvá, 50 milliárd forintból mintegy 500 kilométeren javítanak ki egy, két és három számjegyű utakat.
2014.09.22 15:26MTI
freedigitalphotos.net/nuttakit
Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára elmondta: a Magyar Közút megyei igazgatóságai összesítést készítenek a rossz állapotban lévő útszakaszokról, a minisztérium pedig októberben véglegesíti a felújítandó részeket.
Az előkészítést követően a munkálatok jövő év tavaszán kezdődnek és jövő év őszén fejeződnek be. A program fedezetét a 2007-2013-as időszakban a Közlekedési Operatív Programban (Közop) még le nem kötött, vagy a beruházások során megtakarított uniós közlekedésfejlesztési források adják.
Tasó László emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly 35 milliárd forint összköltségű útfelújítási programot hagyott jóvá, amely ez év október végén fejeződik be, ennek során 570 kilométeren újulnak meg négy-, ötszámjegyű mellékutak.
Az infrastruktúráért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a felújításokkal biztonságosabbá válik a közlekedés, javul a térség elérhetősége, a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala.
Tasó László kiemelte: az útfelújítási programok forrásának 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a hazai költségvetés adja, és a kormány arra törekszik, hogy ez a lehetőség a jövőben is megmaradjon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


