Államháztartási hiány
Az elmúlt tíz év legalacsonyabb deficitje
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első nyolchavi hiánya 858,8 milliárd forint volt, az augusztus havi egyenleg az elmúlt tíz év legalacsonyabb deficitjét mutatja, a havi hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt.
2014.09.08 16:14MTI
freedigitalphotos.net/anankkml
Ezen belül a központi költségvetés 1053,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 150,1 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 44,2 milliárd forintos szufficittel zárták az első nyolc hónapot. Az első nyolchavi deficit az éves előirányzat 87,2 százaléka.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye ugyanakkor kiemeli, hogy az év első felében a kiadások meghaladták a bevételeket, ezért a hiány nagysága nem időarányos. Az éves uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9 százaléka.
A közlemény szerint a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek javították az idei augusztus végi költségvetési egyenleget.
A tárca jelezte: ezek a pozitív tendenciák a korábbi évekhez képest az év második felében várhatóan erőteljesebben érvényesülnek. 2013 első nyolc hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 961,2 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


