Kalamajka Malájföldön
Zuhanórepülésben a maláj légitársaság eredménye
Jelentősen romlott a Malaysia Airlines pénzügyi helyzete az első fél évben, a kuala lumpuri légitársaság az első fél évben 750 millió ringgit (56 milliárd forint) veszteséget jelentett, amely 65 százalékkal nagyobb a 2013 első félévinél.
2014.08.28 17:25MTI
Forrás: Wikipedia
A tavalyi évet 1,1 milliárd ringgit adózás utáni veszteséggel zárták.
A légitársaság honlapján csütörtökön közzétett jelentés szerint az év első hat hónapjában az árbevétel 2 százalékkal esett, és tovább rontotta a helyzetet, hogy a kiadások 4 százalékkal nőttek, ezen belül a kerozinköltség 12 százalékot emelkedett. Járataik töltöttsége jelentősen, 9,5 százalékponttal 68 százalékra csökkent.
Ennek következtében a társaság közlése szerint elkerülhetetlenné vált a cég átstrukturálása, amelyre a 370-es és a 17-es járatuk elvesztése előtt is szükség lett volna.
Fél éven belül a Malaysia Airlines két Boeing 777-200-as repülőgépével történt légi szerencsétlenség, amelyekben összesen 537-en haltak meg. Március 8-án a Dél-kínai-tenger felett tűnt el a 370-es járatuk, míg július 17-én a 17-es járat gépét lőtték le Kelet-Ukrajna felett.
Az elmúlt 12 hónapban a cég részvényeinek árfolyama több mint 20 százalékkal esett.
Az átalakítás részeként az állam felvásárolja a jelenleg magánbefektetők kezében lévő részvényeket 1,4 milliárd ringgit értékben.
A Malaysia Airlines Malajzia nemzeti légitársasága, 1947 óta működik, több mint 80 célállomásra repülnek 88 repülőgéppel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


