Kiegyenlítés
Egész évben igyunk pezsgőt!
A magyar bor-, gyöngyözőbor és pezsgőfogyasztást népszerűsítő kommunikációs kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt.
2014.08.06 13:25MTI
A kampány nyitó sajtótájékoztatóján Budafokon, a Törley Pezsgőpincészetnél Simon Péter, a zrt. agrármarketing vezérigazgató- helyettese szerdán Budapesten elmondta: Magyarországon a pezsgőfogyasztás 80 százaléka az év végi ünnepekhez - a karácsonyhoz és a szilveszterhez - köthető a felmérések szerint.
A mostani 50 millió forint felhasználását lehetővé tévő közösségi népszerűsítő kampánnyal ezen szeretnének változtatni, szeretnék elérni, hogy a magyar emberek az év más időszakaiban is igyanak pezsgőt - mondta.
Simon Péter az MTI kérdésére közölte: az agrármarketing finanszírozására az idén mintegy egymilliárd forint áll rendelkezésre, szemben a múlt évi mintegy 3,2 milliárd forint körüli összeggel. A múlt évben az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár miatt volt lényegesen nagyobb az agrármarketingre felhasználható pénz - tette hozzá.
Barátossy Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) borászati és alkoholos italok igazgatóságának igazgatóhelyettese többek között arról beszélt, hogy a Nébih számára fontos, hogy a prémium kategóriás magyar termékek, mint például a pezsgő, népszerűsítésében részt vehessen. Közölte: 2011-ben a forgalomba került pezsgő mennyisége belföldön mintegy 30 ezer hektoliter volt, míg az idén ez az első hat hónapban csaknem megduplázódott, mintegy 57 ezer hektoliter volt. Az elmúlt három évben a pezsgő-előállítással foglalkozó pincészetek száma is megkétszereződött. Most 20 pincészetben készítenek pezsgőt Magyarországon.
Kovács György, a Törley Pezsgőpincészet marketingért és értékesítésért felelős ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a cég saját adatai szerint tavaly az országban mintegy 22 millió palack - 150 ezer hektoliter - pezsgő fogyott el. Hozzátette, a mennyiség tíz évvel ezelőtt még 28-29 millió palackot tett ki.
Jelezte, a pezsgő fogalmába a klasszikus pezsgőn kívül már beleértik például a pezsgőkoktélokat, a gyöngyözőborokat is.
A Törleynél mintegy 20 millió palack készült a múlt évben. Ebből az export mintegy 6 millió palack volt. A cég múlt évi árbevétele mintegy 17 milliárd forintot tett ki, ami 1 százalékos növekedés 2012-höz képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06