100 milliós beruház
Új kőolajlelőhely a Fekete-tenger alatt
Új kőolajlelőhelyet fedeztek fel a Fekete-tenger alatt kis mélységben, amelynek kitermelését 3-4 éven belül meg lehet kezdeni, mintegy 100 millió euró beruházással.
2014.07.16 11:19MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
A Mediafax hírügynökség által ismertetett bejelentés szerint a próbafúrások során az (ókori görög kikötőjéről ismert) Istria térségében, a parttól 60 kilométernyire, 2,1 kilométeres mélységben találtak olajat. A tenger mélysége a térségben 50 méter körüli.
Az OMV-Petrom szerint jó esély van arra, hogy a Fekete-tenger kontinentális talapzatában további kőolajlelőhelyeket fedezzenek fel. A cég termelésének 18 százalékát teszik ki a tenger alól felszínre hozott szénhidrogének. Az új lelőhelyről - az első becslések szerint - szondánként 1500-2000 hordó olajat lehet majd kitermelni.
Az OMV Petrom 2013-ban 78 ezer hordó olajat termelt ki naponta Romániában. Két éve az OMV Petrom az ExxonMobillal közösen végzett próbafúrások során jelentős földgáztartalékot is felfedezett a Fekete-tengeren.
Később erről azt közölték: Románia jelenlegi fogyasztásának csaknem felére elegendő földgázt lehet kitermelni a Fekete-tenger talapzatában felfedezett mélytengeri lelőhelyről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


