Nem kici, nem ócó
Megugrott a kínai okostelefonok eladása
A világon értékesített okostelefonok mintegy 34 százaléka már kínai volt tavaly, míg 2010-ben még alig volt kimutatható e márkák eladása a nemzetközi piacon egy kelet-kínai szakmai konferencián ismertetett tanulmány szerint.
2014.07.15 08:59MTIAz IDC májusban közölt adatai szerint az okostelefon-eladások tavaly elérték az egymilliárdot, míg az idén mintegy 20 százalékkal nő a forgalmuk.
Az okostelefonok kínai piacát egyértelműen a hazai márkák uralják, 2013-ban az eladott készülékek 72 százalékát tették ki a saját gyártású telefonok. Ez az arány 2010-ben még 16 százalék volt.
Korábbi hivatalos jelentések szerint tavaly 320 millió új okostelefon talált gazdára Kínában, amiből 230 millió körüli volt a hazai gyártású.
Kína egyik legnépszerűbb okostelefonja például az idei év első felében megnégyszerezte eladásait éves bázison azzal, hogy megjelent külföldön. Január és június között 26 millió darabot értékesített, s a tervek szerint az idén karácsonyig eladják a 60 milliomodikat is.
Tavaly a kelet-ázsiai ország gyáraiban, beleértve a külföldi márkákat is, 870 millió okostelefon készült, 74 százalékkal több mint egy évvel korábban. A legfrissebb adatok szerint Kínában immár a lakosság kétharmada, 857 millió kínai használ mobil internetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


