Kína fejlődik a legjobban
El tud képzelni 36 ezer(!) repülőgépet?
Az amerikai Boeing repülőgépgyártó szerint az elkövetkezendő 20 évben 36 ezer repülőgépre lesz igény, ami 5200 milliárd dolláros piacot jelent.
2014.07.10 18:25MTI
Forrás: Wikipedia
A tavalyi előrejelzésükhöz képest ez 4,2 százalékkal nagyobb érték, mivel becsléseik szerint a vártnál nagyobb kereslet mutatkozik majd a keskenytörzsű gépekre. Ennek hátterében az egyre jobban elterjedő diszkont légitársaságok állnak, amelyeknek egyre nagyobb gépigénye van. A Boeing számításai szerint a gépek 70 százalékát, mintegy 26 ezer repülőt a keskenytörzsűek tehetnek ki. Emellett a szélestörzsűekre 8 ezer, a regionális gépekre 3 ezer rendelés érkezhet.
A Boeing előrejelzése szerint a legtöbb új repülőgépet a Kínát is magába foglaló ázsia-óceániai térségben adják át, ebben a régióban a következő húsz évben 13 ezer gép állhat forgalomba. Észak-Amerikának és Európában várhatóan 7-7 ezer, a Közel-Keletnek és Dél-Amerikának 3-3 ezer, Afrikának ezer új gépre lehet szüksége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


