Profit warning
Zuhanórepülésben az Erste részvényei a bécsi tőzsdén
A szakértők azzal számoltak, hogy az Erste árfolyama 7-15 százalékos mínuszban indít tőzsdenyitáskor.
2014.07.04 10:28MTI
Jelentős, mintegy 13 százalékos mínuszban indított az Erste részvény ára pénteken a bécsi értéktőzsdén, majd tovább gyengült a következő fél órában, miután csütörtökön nyereségfigyelmeztetést adott ki a pénzintézet.
A kereskedés kezdete után mintegy fél órával az Erste árfolyama 14,22 százalék csökkenéssel 19,995 eurón állt.
Ugyanekkor a bécsi tőzsde irányadó ATX indexe 2,95 százalékos gyengülést jelzett a csütörtöki záró értékhez képest.
Péntek hajnalban a szakértők azzal számoltak, hogy az Erste árfolyama 7-15 százalékos mínuszban indít tőzsdenyitáskor.
Csütörtök este az osztrák cég azt közölte, hogy az Erste Group a csoport magyar és román érdekeltségeinek gyenge eredményei miatt rekordösszegű, 1,6 milliárd eurós (495,8 milliárd forintos) konszolidált veszteségre számít 2014-ben. A tájékoztatás szerint a menedzsment által 2014-re várt kockázati költségek 1,7 milliárd euróról 2,4 milliárdra nőnek. A banknak nincs szüksége részvénykibocsátásra, az év végén azonban nem fognak osztalékot fizetni - közölte a csoport szóvivője.
Az Erste Group jelentős veszteségekre számít Magyarországon a devizahiteles csomag miatt, amelyet pénteken fogadhat el a parlament. A cég közleménye szerint részben emiatt emelték meg a tervezett kockázati költségeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06