Nem vonul ki Magyarországról a bank
Az Erste marad Magyarországon
Cáfolta a német bank, hogy itthagyná hazánkat. A Raiffeisen még nem nyilatkozott.
2014.01.06 16:35MTI
Az Erste Bank elkötelezett a magyar piac és magyarországi ügyfelei mellett - közölte az Erste Bank Hungary Zrt. A közleményben leszögezik: a tulajdonos bízik az Erste Bank Hungary Zrt. menedzsmentjében és abban, hogy a magyarországi leányvállalat megújulását célzó üzleti stratégia sikeres megvalósításával a bank belátható időn belül ismét nyereségesen működik majd.
A hétfői közleményt azt követően adta ki az Erste, hogy a Magyar Hírlap hétvégi számában azt írta: osztrák tulajdonú bankok kerülhetnek hamarosan hazai tulajdonba, az osztrák Raiffeisen magyar leánypénzintézetére már ajánlatot tett a magyar tulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank, és az osztrák Raiffeisen Bank International AG már vizsgálja az értékesítés lehetőségét. A lap kormányzati forrásra hivatkozva azt is írta: úgy tudják, hogy az "Erste Bankra is vételi szándék születik", méghozzá - áttételesen - állami oldalról.
Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Magyar Nemzet hétfői számában úgy nyilatkozott: miután folyamatban lévő ügyletekről a megállapodás aláírásáig nem szokás nyilatkozni, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja az ajánlattételről szóló értesülést.
A magyar állam tavaly szerzett 49 százalékos tulajdoni hányadot a Széchenyi Kereskedelmi Bankban, amelynek a többségi tulajdonosa a Töröcskei Istvánhoz köthető T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. ( A T&T alaptőkéje 20 millió forint a cégjegyzék szerint, a tavalyi mérleg szerinti nyeresége 1,4 milliárd forint volt.)
A Széchenyi Kereskedelmi Bank jegyzett tőkéje 6,122 milliárd forint, 2012 végén a bank mérleg szerinti vesztesége 1,211 milliárd forint volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06