Ha minden jól megy
Varga: karácsonyra megszűnhetnek a devizahitelek
"Amikor a jövőről gondolkodunk, nyilván a bankrendszer működőképességét nem veszélyeztetve olyan megoldások lehetségesek, amelyek a devizahiteleket ebben a formában megszüntetik, de mégis lehetővé teszik azt, hogy a törlesztésük gond nélkül megtörténjen."
2014.06.26 07:51ma.huHa minden jól megy, karácsonyra az utolsó devizahitel is megszűnik – ígérte a Népszabadságnak Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a cél, hogy mindez az államnak ne kerüljön semmibe. A miniszter a csütörtökön megjelenő interjúban beszélt a devizahitel-mentőcsomag részleteiről, azt ígérve: a kárrendezés módjáról még egyeztetni fognak a bankokkal, sőt: várják a javaslataikat.
Varga Mihály közölte: a Bankszövetség konkrét javaslatokat fogalmazott meg a devizahitelek kivezetésének technikájára, amelyek viszont „csak részben veszik figyelembe a Kúria döntését".
A miniszter ilyennek tekinti az árfolyamgát-rendszer kiterjesztését, vagy kötelezővé tételét. Szerinte még nem tartunk ott, hogy meg lehessen vonni a rendezés várható egyenlegét – a most a parlament elé kerülő jogszabályban csak rögzítik, hogy tisztességtelenek voltak a szerződések.
„A Kúria döntése nem zárt le minden pályát, a határozat megnyitja a lehetőséget arra, hogy a pénzintézetek vitassák a szerződéseik tisztességtelenségét. Amelyik bank úgy gondolja, hogy ő tisztességesen járt el, az nyilván pereskedni fog" – vázolta a következő lépést a miniszter, aki szerint a perek lezárása után jöhet majd az elszámolás és a kifizetés kérdése.
Nem zárta ki, hogy azonnali kártérítést is kapjanak az ügyfelek, ám szavaiból úgy tűnik, a kormány más megoldást is el tud képzelni.
„Amikor a jövőről gondolkodunk, nyilván a bankrendszer működőképességét nem veszélyeztetve olyan megoldások lehetségesek, amelyek a devizahiteleket ebben a formában megszüntetik, de mégis lehetővé teszik azt, hogy a törlesztésük gond nélkül megtörténjen. Ez jobb az ügyfélnek is, és jobb a banknak is" – közölte, hozzátéve: a cél továbbra is a devizahitelek forintosítása.
A miniszter az interjúban a reklámadót igazságossági kérdésnek nevezte, és úgy vélte: annak a célja az, hogy a kereskedelmi televíziók is kivegyék a részüket a közteherviselésből.
Az RTL Klub ellen elrendelt vizsgálatát a miniszter azzal magyarázta: a cég veszteségelhatárolási ügyével a reklámadó kapcsán szembesült. A cég ugyanis „egy korábbi tranzakció miatt legalább tíz évig nem fog társasági adót fizetni" – mondta, majd úgy vélte, minden tisztességes adófizetőt érdekel, hogy valós vagy fiktív ügyletről van-e szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06