A törvényi szabályozásnak köszönhetően
Csökkent a fémlopások száma
Bevált a Nemzetgazdasági Minisztérium által tavaly kidolgozott szabályozás: csökkent a fémlopások száma, és átláthatóbb lett a fémkereskedelmi szektor.
2014.06.24 17:25MTI
Forrás: Wikipedia
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a közszolgáltató társaságok adatai alapján fél év után látható, hogy jól működött az NGM által tavaly kidolgozott fémtörvény és végrehajtási rendelet alkotta új szabályrendszer - olvasható a közleményben.
A tavaly november óta hatályos törvény rendelkezései alapján szigorúbbak lettek az ellenőrzések, nőtt a bírságok összege, valamint javult a hatóságok közötti együttműködés. A fémkereskedelmi engedély megszerzése is nehezebb lett - írták.
Az NGM közleménye kiemeli, hogy a NAV az új fémtörvény hatálybalépése óta június közepéig 2200 fémkereskedelmi ellenőrzést hajtott végre, és 673 esetben állapított meg jogsértést. A hivatal 207,3 millió forint bírságot szabott ki. Az ellenőrzéseknél 116 esetben derítettek fel illegális fémkereskedelmi tevékenységet, és lefoglaltak 217 ezer kilogramm engedélyköteles anyagot.
A közlekedési társaságok is kedvező fordulatról számoltak be: a MÁV tájékoztatása szerint a kábellopások száma legalább harmadával csökkent. 2014 májusában csupán négy lopás történt a MÁV hálózatán.
A BKV a rendőrséggel együttműködve több razziát hajtott végre. Ezeknek az akcióknak és az új törvénynek köszönhetően a fémlopások száma jelentősen visszaesett. 2014 első félévében tizenöt alkalommal történt kábellopás a közlekedési társaság hálózatán, míg a korábbi években előfordult, hogy havonta húsz ilyen eset volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


